Az időzítés mindennél fontosabb a fintech, a bankszektor és a kriptovaluták gyorsan változó világában, és az idő néha ellenünk dolgozik. Az interjúkat a horvát piac vezető szereplőivel jóval e cikk megjelenése előtt kezdtük el készíteni, így bizonyos információk kissé elavultak. Például Horvátország immár az eurózónába tartozik, illetve néhány szereplő esetében megváltozott a munkahely vagy a feladatkör. Publikálásának elkerülhetetlen késedelmei ellenére ez a cikk egy olyan, kis és dinamikus országról nyújt pillanatfelvételt, amely gyors ütemben keresi a helyét a szélesebb európai fintech környezetben. Ennélfogva úgy véljük, hogy remek kiindulási alapot ad a Horvátországban a közelmúltban történt események, illetve a folyamat lehetséges irányának megismeréséhez. Az ukrán fintech szcéna elemzése után a horvát fintech fejlődését kísérjük figyelemmel az Ergománia fintech-blogsorozatában.

A két Horvátország

„Azt hiszem, az ébredés szakaszában vagyunk” – mondta nekem valaki, aki akkoriban egy horvát bank ügyfélélményért felelős munkatársa volt. A fintechre és általában a bankszektorra utalt, rámutatva arra, hogy bizonyos szempontból két, az álmából éppen felébredőben lévő Horvátország van, határozott regionális eltérésekkel. Van a „szárazföldi” rész, amely Szlovéniával és Magyarországgal határos (és földrajzilag elég közel van Ausztriához), illetve ott a több mint 1750 kilométernyi tengerparti terület a sziklás hegyvonulatokkal és további 4000 kilométernyi partvonallal, az ország 1246 szigetének formájában. A part menti területeken az emberek kevésbé hajlandók olyasmibe pénzt fektetni, amit nem értenek, mint például a fintech esetében. Jellemzően az az 50–60 éves ember, akinek van befektetni való pénze, ezeken a területeken inkább vesz egy apartmant, és azt kiadja turistáknak, mint hogy olyasmibe vágjon bele, amit kockázatosnak tart.

Ugyanakkor a főváros, Zágráb (lakossága valamivel több mint 800 000 fő) nagyvárosi beállítottságú polgárai nyitottabbnak tűnnek az új kezdeményezésekre. És igen, ahogy értesültem , a főváros lakossága kevesebb, mint egymillió, Hrvatska – ahogy a horvátok a hazájukat nevezik – összesen négymillió lakosából. Igen, ez egy kis ország kis piaccal, de sok képzett, tapasztalt és tehetséges emberrel a pénzügyi szektorban. Ezek közül a tehetséges emberek közül azonban sokakat elcsábítanak a nearshore (kiszervezett) szolgáltatásokat csökkentett költséggel nyújtó német és osztrák vállalatok. Egészen a közelmúltig nehéz volt finanszírozáshoz jutni, ami azt eredményezte, hogy a hazai fintech startupok száma viszonylag alacsony volt.

Az új jelszó

Az elmúlt 5–10 évben a bankszektorban az olyan szavak, mint a digitalizáció, nagyon fontosak voltak, és mindenki a digitális, online térbe akart lépni, megvalósítva mindent, ami menő és innovatív. De a bankok természetesen nagy vállalatok, nagy rendszerekkel, így bár Horvátországban a változásokat előidézők között vannak, ugyanakkor az meglévő szereplők nem igazán kapkodták el az innovatív megoldások felkarolását. Aztán jött a világjárvány, és hirtelen az ország minden bankjának el kellett kezdenie okosabb megoldásokat keresni. Mostanra az ügyfélélmény lett a jelszó, legyen szó online csatornákról, call centerekről vagy akár az egyes kirendeltségeken belüli szolgáltatásokról. Régi mondás, de igaz, hogy ötödébe kerül megtartani egy meglévő ügyfelet, mint egy újat szerezni. Így egyre fontosabbá vált, hogy a banki ügyfelek számára a lehető legjobb megoldásokat kínálják.

Telik az idő

Amikor elkezdtem tanulmányozni a horvátországi fintech szcénát, az euró bevezetése az országban még csupán távlati cél volt. Időközben relatíve tömegesen jelentek meg a horvát fintechesek (ha három embert lehet tömegnek nevezni), így jobban szemügyre vehettem a dolgokat. Kezdjük azzal az emberrel, aki már nyolcadik osztályban felvázolta az életcélját.

A technológia miatt

„Készítettem egy rajzot egy atomtudósról” – meséli Nikola Škorić. „Hát, nem pont nukleáris mérnök volt, de elég közel állt hozzá.” A következő kép: Nikola egy atomerőművet üzemeltet. Igaz, hogy a rajz készítése és az „álommunka” megszerzése között eltelt néhány év, de az az érzésem, hogy amit Nikola elhatároz, azt meg is valósítja. Mindez ugyanakkor igazán nyugodt hozzáállással párosul.

Informatikát tanult és kriptográfiából diplomázott, majd atomerőművekben kezdett dolgozni informatikai mérnökként, amíg azt a tanácsot nem kapta, hogy jobban megfelelne a képességeinek, ha reaktorüzemeltető lenne. Időközben számos hobbija volt, köztük az egyik a kriptográfia, még az egyetemi éveiből. „És így botlottam bele a kriptovalutákba – egészen pontosan a bitcoinba. Engem a technikai oldala érdekelt… Úgy értem, amikor azt a nagyon-nagyon nehéz problémát kell megoldanod, hogy számos olyan csomópontot koordinálj, amelyek nem bíznak egymásban. Ez pedig lehetővé tette számunkra, hogy elsőként hozzunk létre decentralizált és elosztott pénzt. Ráadásul mindez technológiai szempontból lenyűgöző módon valósult meg.”
Magáról azt mondja, hogy »inkább a technológia miatt érdekli« ez a terület, nem pedig a gyors meggazdagodás lehetősége miatt, és hogy soha nem befektetési szempontból közelítette meg a kriptogazdálkodást. Egy-két év múlva azonban elkezdett kísérletezgetni a rendszerrel, és megvásárolta az első bitcoin-töredékét, hogy lássa, hogyan működik ez az egész a gyakorlatban. Ezen a ponton szembesült vele, hogy Horvátországban kimondottan nehéz kriptót vásárolni, a folyamat nehézkes és nagyon drága, hiszen az árrések 20% körül mozognak.

„Arra gondoltam, hogy ezt gyorsabban és olcsóbban is meg tudom csinálni” – meséli Nikola. „Így hát megtettem, csak a szórakozás kedvéért, és hogy lássam, mire jutok vele.” A volumenek egyre növekedtek, a következő lépés tehát az volt, hogy céget alapított, amellyel a szabadidejében foglalkozott, miközben főállásban továbbra is egy atomreaktort üzemeltetett. Mára ez a vállalat, az Electrocoin körülbelül 30 alkalmazottal rendelkezik, és gyors növekedést mutat. „Valamikor a 2017-es bikapiaci időszakban mondtam fel, amikor az Electrocoinnak már hét alkalmazottja volt, és rájöttem, hogy nem ülhetek meg tovább egy fenékkel két lovat, mivel a hobbim a fő bevételi forrásommá vált. Most már csak a kriptovilággal foglalkozom.” De mit is jelent ez pontosan? Nikola elmagyarázza, hogy az Electrocoin három területen tevékenykedik:

„Mi egy kriptovaluta-brókercég vagyunk, valami hasonló, mint a coinbase.com, csak sokkal egyszerűbb verzióban. Magának a szolgáltatásunknak is az egyszerűség a lényege. Ha a Coinbase által kínált összes funkciót szeretné, válassza őket. Ha csupán a lehető leggyorsabban szeretne kriptót venni és eladni – akkor válassza brókerszolgáltatásunkat a bitcoin-mjenjacnica.hr oldalon, ahol másodpercek alatt elvégezheti a kívánt műveletet.

Mi a valutaváltók kriptopénz-szolgáltatója vagyunk – olyan fizikai valutaváltókról beszélek, amelyek a papír EUR-t papír GBP-re váltják, és a szolgáltatásunk segítségével kriptopénzeket adhatnak el készpénzért az ügyfeleiknek. Egyszóval mi egy kriptofizetéseket feldolgozó cég vagyunk – a piac néhány más szereplőjénél sokkal jobb kivitelben.”

Magunkért csináljuk

Nikolának szinte egészen a kezdetektől volt egy partnere, Marin Maržić, „az ország egyik legjobb biztonsági szakembere”, akiről közös ismerőseink azt állították, hogy „egy csoda”. A társalapítók kezében hatalmas technikai szakértelem összpontosult, azonban nem profitorientáltan, hanem hobbiként vágtak bele a vállalkozásba. A kezdeti befektetés 2 500 euró volt, Nikola megtakarításából. „Nem az ügyfelekre összpontosítva vágtunk bele, hanem magunkra gondolva. Ahogy reggelenként felkelek, még mindig nem tudom elhinni, hogy sikerült megtartanunk az első helyet, holott mindent pont fordítva csináltunk. Olyasmit hoztunk létre, ami nem létezett Horvátországban. Úgy értem, a szolgáltatásaink még uniós szinten is igen különlegesnek tűnnek, mivel sokkal több mozgásteret biztosítunk az ügyfeleinknek. Nem tudom, hogy van-e még egy olyan szolgáltatás az Európai Unióban, ahol fizetés nélkül lehet kereskedést indítani, és az árat rögzítik az ügyfél számára, bármennyi ideig tartson is a pénz beérkezése. Arra jutottunk, hogy a szolgáltatásnak, amit mi is szívesen használnánk, világosnak és egyszerűnek kell lennie. Alakítsuk igazán felhasználóbaráttá.”

UX házilag

Ezen a ponton szóba hozom az UX-et. Gondolom, a feltörekvő Electrocoin megbízott egy top ügynökséget, hogy tervezze meg a folyamatokat és a felületeket, majd végezze el az összes felhasználói tesztelést, ugye? De nem, Marin irányította a UX-fejlesztést, mert „Ő egy igazán letisztult srác” – mondja Nikola. „Az első néhány évünk lényegében olyan volt, mint a Google 2004-ben. Csak a tiszta, tiszta lap. És úgy döntöttem, hogy legyen így – majd meglátjuk, hogyan fog működni. Ha valódi pénz lett volna a tét, akkor valószínűleg nyomást gyakoroltam volna Marinra, hogy legyen az egész sokkal inkább mainstream. De mint kiderült, ezzel pont telibe találtunk.” Azaz ez a házi, hobbi UX… végül működött. „A fejlesztési részlegeinken mindig is létszámhiány volt, mert csak a legjobbakkal akartunk együtt dolgozni. Nem kívántunk felvenni egy rakás fejlesztőt. Ez az oka annak, hogy alapvetően úgy döntöttünk – mostanáig –, hogy a saját logikánkat követjük, teljesen figyelmen kívül hagyva az ügyfelek visszajelzéseit.”

Eltekintve attól a ténytől, hogy ez UX-szempontból eretnekség, figyeljünk oda Nikola „mostanáig” betoldására, mert nagy változások jönnek, lévén az Electrocoin éppen rebranding előtt áll, illetve egy új platform tervezésének kellős közepén tart. Ezúttal viszonylag mainstream lesz, és első pillantásra nem fog annyira különbözni a Coinbase-től vagy más brókercégektől. Az egyedi, eredeti UX flow-kat nem fogjuk teljesen eltemetni, csak esetleg egy kattintással odébb lesznek elérhetők. Sőt, lesz tesztelés is, valami olyasmi, amely a felhasználóknak felkínálja az eredeti „kicsit furcsa UX”-et, szemben az új mainstream UX-szel ugyanazon a platformon. „Így most már lesznek mérőszámaink, hogy elmélyedhessünk a részletekben. Egészen az idei évig egyszerűen csak úgy csináltuk, ahogyan szerintünk csinálni kell. Ha pedig az ügyfelek jönnek, akkor jönnek, és mindig jöttek is, így aztán megtapasztalhattuk ezt a robbanásszerű növekedést. Nem kellettek segédeszközök a növekedéshez, mert így is nagyon gyorsan növekedtünk, mindenféle hekkelés, analitika és visszacsatolási nélkül. És úgy döntöttünk, hogy nem szeretnénk egy év alatt tízszeresére növekedni. Szeretnénk fenntartani egy nagyon szoros vállalati kultúrát. Szeretnénk igazán a saját utunkat járni. Eredetileg úgy döntöttünk, hogy a saját utunkat járjuk…” És itt egy humorista jól időzített poénjához méltó szünet következik: „Amit én végképp nem ajánlanék!”.

Átállás a másik oldalra

Bár Nikola Škorić egy kissé pimasz vállalkozó képét sugározza, az a gyanúm, hogy Filip Šaravanja esetében kevésbé valószínű, hogy lazán közelít a fintech dolgokhoz. Először is, akkor találkozom vele, amikor az utolsó heteit tölti fintech-koordinátorként a HANFA szervezetnél, a Horvát Pénzügyi Szolgáltatások Felügyeleti Ügynökségénél, ahol mintegy tíz évet dolgozott. A szabályozó szervezetnél betöltött pozíciójából új mezőkre indul, az Aircash-hez, a legnagyobb horvátországi e-pénzintézethez, amely a közeli országokban, többek között Szlovéniában, Ausztriában, Romániában és Németországban is egyre nagyobb jelenléttel bír. A vállalat 500 000 felhasználót számlál, és a számuk egyre nő, mobilpénztárca-megoldása pedig az EU és az EGT egész területén engedélyezett. Filip a befektetési szolgáltatásokkal és a blokklánccal kapcsolatos új termékekkel fog foglalkozni, amelyek nem tartoznak az Aircash fő kínálatához, az e-pénzhez.

Mivel több mint három évig a HANFA fintech-koordinátoraként dolgozott, Filip kiválóan alkalmas arra, hogy véleményt mondjon arról, hogyan látja a horvátországi fintech-ágazatot. „2019 tavaszán indítottuk el az innovációs központot, és én koordináltam az ezzel kapcsolatos feladatokat. Szóval úgy vélem, hogy Horvátország nagyszerű, igazán nagyszerű lehet ezen a téren. Ezt a saját tapasztalataim alapján mondom, nem statisztikai alapon. Igazán nagyszerű IT-szcénával rendelkezünk, olyan technikai cégekkel, amelyek a pénzügyi ágazat számára készítenek megoldásokat, nemcsak Horvátországban, hanem a világ minden részén. Ezek a cégek a gépi tanulás, az MI vagy a kriptoeszközök és a blokklánc telemetria szempontjai szerint dolgoznak. A biztosítási ágazatban pedig az ország méretéhez képest nagyon jó helyzetben vagyunk.”

Mi alkotja a fintechet?

Mindez jól hangzik, de Filip óva int a túlzottan optimista hozzáállástól. „Kis piacként nem rendelkezünk megfelelő hozzáféréssel a tőkéhez, és a szabályozott pénzügyi közvetítők, például a bankok és biztosítótársaságok többsége nagy külföldi intézmények tulajdonában van.” (Az Aircash az egyik ritka példája a hazai fejlesztésű, jelentős sikertörténeteknek). „Nálunk nincsenek vertikálisan integrált fintech-szolgáltatások, amelyek a teljes értékláncot nyújtanák, ezért amit a vállalatok valójában kínálnak, az a piacon lévő fintech-termék, illetve új technológiák alkalmazása az adott termék fejlesztése során. Az itteni fintech-cégek többsége informatikai vállalat, némelyikük kizárólag pénzintézetekkel foglalkozik. De a nagy részük több más ágazattal is foglalkozik. Például az egyik legjobb mélytanulási algoritmus-fejlesztőnk nem csupán a pénzügyi ágazat számára dolgozik világszerte, hanem minden ágazatot kiszolgál. Ha megkérdezzük őket, hogy fintech-vállalatként azonosítják-e magukat, azt fogják mondani, hogy nem, nem azok.” Nem először találkozom ilyen jellegű megfigyeléssel – minden fintech …és semmi sem fintech.

Filip megemlíti, hogy néhány nappal korábban meghívták egy találkozóra egy magánfőiskolára, ahol egy fintechhez kapcsolódó MBA-kurzus indításáról tárgyaltak. De hogyan lehetne egyáltalán meghatározni ezt a fogalmat? Azt javasolta, hogy a „Digitális pénzügyek” talán jobban leírná, mit is kínál az adott diplomakurzus, „Mert sok olyan dolog, amit fintechnek hívunk, már nem is igazán fintech, csak alkalmazások. Nincs benne semmi újdonság, nem új technológia, csak most a pénzügyi szolgáltatásokban alkalmazzák.” Egyetért azzal, hogy tíz évvel ezelőtt talán használható lett volna ez a definíció, de most úgy véli, hogy a hangsúlyt a pénzügyi ágazatban alkalmazott új, élvonalbeli technológiákra kell helyezni. Ha ez a definíció nem érvényes valamire, akkor nem fintechről van szó. „Talán a tankönyvek nem így határozzák meg” – mondja Filip. „De ez az, amit én látok.”

Szabályozás kontra élvonalbeli technológia

Saját meghatározása szerint a HANFA Innovációs Központhoz benyújtott projektek többsége valóban fintechnek minősült, a legnagyobb problémát azonban az jelentette, hogy a startupok ritkán voltak teljesen tisztában a szabályozási kerettel, amelybe be kell illeszkedniük. Egy dolog egy pénzügyi terméket kifejleszteni, de mit jelent a piacon kínálni ugyanazt? Elég frusztráló helyzetnek hangzik, hogy egyszerre kell a startupok bátorítójának és egy intézmény kapuőrének lenni. „Amikor az ember egy teljesen szabályozott területen szeretne üzleti tevékenységet folytatni, néha még maga a szabályozás is olyan helyzetbe hozza, hogy nem használhat olyan sok élvonalbeli technológiát. Nagyon nehéz bemutatni és bizonyítani, hogy megfelelsz a szabályozói követelményeknek, miközben olyasmit használsz, amire a szabályozók és talán a hagyományos üzleti oldalról érkező partnerek – bankok, hitelintézetek, a biztosítási szektor – azt tudnák mondani: „Nos, alaposan megvizsgáltuk és értékeltük a projektjüket, és ez valóban megfelel a GDPR-nak…” Általában, tapasztalatom szerint, olyan dolgokat mondanak, hogy „Nos, Önök engedély nélküli nyilvános és nyílt blockchain hálózatokat használnak, így ez nem igazán felel meg a GDPR-nak”. Emiatt sok jó ötlet abba az irányba megy, hogy végül a szabályozott projekteket nem élvonalbeli technológiával fejlesztik tovább, hanem nagyon gyakran a meglévő piaci termékekhez hasonló, általánosabb dolgok felé fordulnak.” És mindez elkeserítette Filipet? – Azt gondolnám, hogy a nagyobb szabadság, amit egy jól bejáratott fintech cégnél való munka jelent, hoz majd számára némi megkönnyebbülést.

„A HANFA-nál az volt a feladatom, hogy egyfajta tolmács legyek a startupok – a valami újat kifejleszteni akaró emberek – és a hivatalos jogi eljárás között, amelyre számíthatnak projektjük fejlesztésének későbbi szakaszában. Tehát megpróbáltam tolmácsolni az általában két különböző világból származó nyelvezetek között. Szeretem azt mondani, hogy a szabályozott területeken minden kérdés jogi kérdés, de mi nem csak jogi kérdésekkel foglalkoztunk. Természetesen voltak informatikusaink, valamint kockázattal, tőkekövetelményekkel és egyéb szakterületekkel foglalkozó munkatársaink is. Tehát az üzleti ciklusuk minden egyes része, ha a teljes engedélyezésig – és nem csupán új termékek kifejlesztéséig – el kívánnak jutni, alapos vizsgálat tárgyát képezi. Mondtam valaha is, hogy „Ez az ötlet nagyszerű”? Próbáltam elkerülni, hogy belefolyjak az üzleti döntéseikbe. De igen, csak a magam nevében szólva, volt néhány igazán nagyszerű projekt.”

Oktatás, oktatás

Filipet Horvátország népességéről kérdezem, és arról, hogyan lehetséges, hogy az ország a készségek tekintetében a rá eső résznél többet tesz le az asztalra. Meglepetésemre a kommunizmust említi, és annak kevés előnye között tartja számon, hogy a matematikai készségeket akkoriban erőteljesen népszerűsítették. Az 1990-es éveket megelőzően a régióban a természettudományok nagyobb tiszteletnek örvendtek, mint – mondjuk – a jogi tanulmányok. A kommunizmus összeomlásával rengeteg gyártó vállalat egyszerűen „széthullott”, így sok képzett ember a mérnöki pályáról az informatika felé vette az irányt. Filip úgy véli, hogy folyamatos elkötelezettséget kell tanúsítani az oktatás iránt – és ebben ő személyesen is részt vesz, előadásokat tart egyetemeken a fintechről és a kriptopénzről. De ez vajon azt mutatja, hogy a kormányzat részéről hiányzik a „közös gondolkodás”? Bár szerinte egyelőre nincs átfogó megközelítés, az egyes részlegek megtesznek minden tőlük telhetőt, például felvilágosítják a polgárokat a kriptovaluták potenciális kockázatairól. Aztán ott van a Nemzeti Bank…

Valami elkezdődött

Ha már a Horvát Nemzeti Banknál tartunk, amikor először kezdtem el beszélgetni a fintech-szereplőkkel Európa-szerte, először sztereotip képen volt a központi bankok dolgozóiról: rendezett a haj, begombolt elegáns öltöny vagy kosztüm. Kissé túllőttem a célon, mint ez ismét bebizonyosodik, amikor találkozom Linardo Martinčević-csel, aki úgy néz ki, mint aki épp egy rock’n’roll turnéról tért vissza. Valóban volt zenész rock és funk zenekarokban, szóval nem tévedtem nagyot, sőt, otthon továbbra is szokott zenélni, és rajongója a hagyományos horvát klapa zenének, az acapella éneklés egyik dalmáciai formájának. Igazán imádom azokat a véletlenszerű dolgokat, amiket a fintech-szakemberekkel beszélgetve megtudok – az információk és az inspiráció soha ki nem apadó forrása ez!

De térjünk a tárgyra, és derítsük ki, mivel foglalkozik ez a tanácsadó a Horvát Nemzeti Bank elnöki hivatalában. „Többek között az Innovációs Központ vezetője vagyok” – tájékoztat Linardo. „Én vagyok az a személy, aki koordinálja a munkaerő-felvételeket, és én koordinálom a Horvát Nemzeti Bankban az összes fintech-ügyet is. Három évvel ezelőtt még nem volt főállású munkatársunk, aki a fintech-ügyekkel foglalkozott volna, de az egész egy alulról felfelé építkező megközelítésből indult. Öt lelkes munkatárs – a felügyeleti osztályról, a kifizetésekről, a monetáris osztályról… Én is közéjük tartoztam. A Nemzetközi Kapcsolatok Osztályán dolgoztam, főleg az IMF-fel, a Világbankkal és a BIS-szel (Nemzetközi Fizetések Bankja) foglalkoztam.”

Tehát Linardo és lelkes kollégái valójában saját maguk teremtették meg a saját pozíciójukat?

„Észrevettük, hogy valami elkezdődött, és hogy a Horvát Nemzeti Bankban növelni kell az ezzel kapcsolatos tudásszintet. Ez volt a fő célunk. Sokkal többet akartunk tudni, mert nagyon sok megkeresést kaptunk a nyilvánosságtól, vállalatoktól és startupoktól. Arra voltak kíváncsiak, hogy kaphatnak-e engedélyt, azt szerették volna tudni, hogy elkezdhetnek-e dolgozni ezen a területen, alapíthatnak-e itt egy céget.”

Ezekre a rövid válasz az volt, hogy nem volt senki nálunk, aki egyértelmű válaszokat tudott volna adni, és nem csak Linardo és kollégái szembesültek ezzel, akik próbálták felfedezni a terepet, hanem maga a jegybank elnöke is, akihez közszereplőként elkezdtek kérdéseket intézni: „Mi a helyzet a fintech terén Horvátországban? Mi történik a stabil érmékkel (stable coins)? Mi történik a kriptopénzzel? Mi történik a pénzügyi ágazatban?”

Nyilvánvalóan nem mutat túl jól, ha egy központi bank elnöke nem rendelkezik átfogó válaszokkal, ezért létrehoztak egy új munkakört, a fintech-koordinátort. „Az elnök azt mondta, hogy ez az én feladatom lesz. Kicsi bank vagyunk az EU más központi bankjaival összevetve, így nem engedhetjük meg magunknak, hogy több teljes munkaidős munkatárs foglalkozzon a fintech-területtel.” Valójában csak egy ember fér bele – ez vagyok én.”

Linardo azt az utasítást kapta, hogy kezdjen lépéseket tenni egy innovációs központ létrehozása érdekében, mivel Horvátország volt csaknem az utolsó olyan ország az EU-ban, amelyik még nem rendelkezett ilyesmivel. „Most én koordinálom a fintech-ügyeket a Nemzeti Banknál” – foglalja össze. „Ha az ember a jegybank elnöki hivatalában dolgozik, az nagy felelősséget jelent, ugyanakkor sokkal könnyebb az összes többi területtel felvenni a kapcsolatot.” Például? „Néha a különböző osztályok elszigetelődnek egymástól, és bebetonozódnak – tudja, hogy mennek a dolgok egy intézményen belül.”

Részlegeken és egész Európán át

Ez nem Linardo által megfogalmazott kritika, inkább csak egy tény, de 2019 óta ő vezeti a Nemzeti Bankban a fintech-ügyeket összefogó osztályközi munkacsoportot, amelyben helyet kaptak a bank minden ágazatának képviselői, illetve szakértők egy csoportja. Kezdetben a legnagyobb terület, amellyel a munkacsoport foglalkozott, a kriptopénz volt, ezzel a végkövetkeztetéssel: „A kriptopénz nem pénz, nem fizetési eszköz, nem tartozik a hatáskörünkbe”.
Idővel azonban ez az álláspont módosult, és ma már a HNB – Hrvatske Narodne Banke, a Horvát Nemzeti Bank – nyitott a technológiák befogadására, hogy beillessze azokat hatáskörébe és szabályozási keretébe. Linardo beszámol: „Mivel a munkám része, hogy minden, fintechhez kapcsolódó ügyet megvizsgáljak, amikor a Nemzetközi Fizetések Bankja elindította a saját innovációs központját, jegybankunk képviselőjeként ott voltam én is a munkacsoport tagjaként. Azután az Európai Központi Bank elindította a digitális euró projektet, és ebbe a munkacsoportba is engem neveztek ki a HNB képviselőjeként. Online találkozókat tartottunk, legalább havonta egyszer, hogy megvitassuk a digitális euró elindításával kapcsolatos kérdéseket. Szerintem elkerülhetetlen, hogy valamilyen formában sor ne kerüljön erre – hogy a központi banki digitális valuta életre kel.” Ez a jóslat éppen a fiat euró horvátországi bevezetése előtt hangzott el, de nem az a helyzet, hogy még mindig a készpénz uralkodik országban? Linardo is így gondolja, megjegyezve, hogy a fizetések 79%-a még mindig készpénzben történik, míg az összegeket tekintve ez az arány 54%. Ez a „szokás” azonban, ahogy ő fogalmaz, egyre inkább teret veszít. És vajon Horvátország euróövezethez való csatlakozásával könnyebben bevezetik a digitális eurót? „Sokat beszélünk a digitális eurómodellről és arról, hogy hogyan fogjuk ezt prezentálni a polgárok számára, mert egyszerűen nem hibázhatunk. Mi vagyunk a jegybank, a végső hitelező, mi egy közintézmény vagyunk, és nem hibázhatunk úgy, mint egy magánvállalkozás. Ők kipróbálhatnak valamit, majd azt mondhatják: „Oké, ez nem működött, próbáljunk ki valami mást”. Nekünk nincs erre lehetőségünk. Tehát ami a nyilvános kommunikációt illeti, nagyon pontosan ki kell mondanunk, hogy amit mi kínálunk, az nem fog helyettesíteni semmit, hanem kiegészíti a jelenlegi fizetési módokat.”

Az egyenlő esélyek megteremtése

Ez pedig visszavezet minket az Adriai-tengerhez, valamint annak szerepéhez abban, hogy a horvátok lassan eltávolodnak a készpénzes tranzakcióktól. Hogyhogy? Nos, ne feledje, hogy a kissé konzervatívabb tengerparti területeken a befektetni vágyók leginkább apartmanokba fektetik a pénzüket, amelyeket turistáknak adnak ki. A külföldi turisták maguk azok, akik elvárják, hogy elektronikusan fizessenek. Így az ingatlantulajdonosoknak nem volt más választásuk, mint elkezdeni az online és mobilalkalmazások használatát, ha egyáltalán bármilyen üzleti tevékenységet szerettek volna folytatni. Linardo a következőképpen fogalmaz: „Ha pénzt veszünk el a társadalomtól, a fogyasztóktól, akkor pénzszerű kötelezettséget bocsátunk ki, nevezzük ezt magánpénznek, vagy nevezzük, aminek akarjuk. És ha a mérleg másik oldalán befektetjük ezt a pénzt, akkor nem egy bankról van szó? Akkor ez nem egy pénzpiaci kölcsönös befektetési alap? Akkor ez nem egy elektronikus pénzintézet? Már létezik ez az üzleti formáció, ami engedélyezett, és akkor, ha ugyanazt a tevékenységet végezhetnénk, akkor hirtelen hogyan lehetséges az, hogy nem kell semmilyen engedély, és csak úgy… meg lehet úszni a dolgot?”.

Úgy véli, hogy ez mutatja az egyenlő esélyek megteremtésének szükségességét. Mivel a bankok erősen szabályozottak, hatalmas méretű megfelelőségi irodákkal és hatalmas tőkekövetelményekkel rendelkeznek. „Aztán hirtelen jön valaki más, aki ugyanazt a munkát végzi, de mindenféle szabályozás nélkül. És ezt panaszolják a bankok is, ami teljesen logikus. Ha én egy bank igazgatója vagy tulajdonosa lennék, azt kérdezném: „Hogyan lehetséges, hogy ez a fickó ugyanazt a tevékenységet végzi, mint az én cégem, és nekem meg kell felelnem ezeknek a követelményeknek, míg neki nem kell megfelelnie semminek… Csak újítani akar?”

Okos fiatalok?

Linardo bevallja, hogy amikor közvetlenül a HNB elnöki irodájának kezdett dolgozni, a bank alapvetően nem igazán volt tisztában a fintechek tevékenységével, mivel ez nem tartozott a bank tevékenységi körébe. Mára világossá vált, hogy a versenyfeltételek kiegyenlítése mindkét irányban hat: a fintecheknek meg kell érteniük a szabályozási kereteket, és azokon belül kell dolgozniuk. Úgy látja, hogy a fiatal fejlesztők és programozók nagyszerű ötletekkel és jó termékkoncepciókkal érkeznek a bank Innovációs Központjába, de nem veszik figyelembe a szabályozási rendszer bonyolultságát. Szerinte ahelyett, hogy megpróbálnák elriasztani a startupokat, a bank küldetése inkább a segítségnyújtás, de ehhez lehet, hogy olyan kollégákat kell bevonni, akik a felügyelet, a jogi ügyek, a fogyasztóvédelem vagy a pénzmosás elleni küzdelem specialistái. Valószínűleg ezek közül egyik sem az első gondolat, ami a ragyogó fiatal fintech-sztárok fejében megfordul a garázsban berendezett irodájukban, amikor a fejükben megszületik a világot – várhatóan – megváltoztató ötlet.

Létezik olyan “játszótér”, ahol ezek az okos fiatalok próbálkozhatnak? Nem, mivel jelenleg nincs kapacitás ennek támogatására – számol be Linardo. „Ha a szabályozási ügyekkel kapcsolatos játszótért szeretnénk, az magasabb szintű felelősséget jelent számunkra, mint intézmény számára, mert akkor hagynunk kell, hogy dolgozzanak, és engedélyezzük, hogy az emberek pénzét átvegyék. És ha valami rosszul sül el, akkor mi tartozunk felelősséggel. Egyszerűen nem vagyunk olyan nagy bank, de a horvát piacokon sincs meg az igény egy ilyen bank létrehozására.”  Tehát egyelőre az Innovációs Központ van, más nincs.

Hobbiból munka

Addig is folytassuk a történetet Filip Šaravanjával, aki eredetileg jogot tanult, mielőtt a HANFA, a Horvát Pénzügyi Szolgáltatások Felügyeleti Ügynökségének engedélyezési osztályára került. Később áttért a tőkepiacok felügyeletére, de mivel Horvátország olyan kicsi, a volumen és a forgalom „nem olyan szórakoztató”, mint Franciaországban, Németországban vagy az Egyesült Királyságban. Így elkezdte figyelni az újabb piacokat, különösen a fintech feltörekvő piacát, és 2016 és 2018 között elkezdett egyre több kérdést kapni az új keletű vállalkozóktól. Emellett a nagyközönség tagjai az Initial Coin Offeringsről (ICO, kezdeti érmekibocsátás) és a kriptoprojektekről érdeklődtek, és – ahogy Linardo Martinčević esetében a HNB-nél – az egész kezdett nagyon érdekessé válni, ahogy a kollégák elkezdtek segítség után kutatni a szervezeten belül. „Hirtelen én lettem az ügynökségen belül az, aki az összes fintech vonatkozású kérdéssel foglalkozik” – meséli Filip. „Ez volt a hobbim a munkaidőmön kívül, és örömmel vállaltam ezt a szerepkört.”

Kapcsolat mindenhol

Mostanában, ahogy hallottuk, Filip teljesen átállt a fintech oldalra az Aircash vállalattal, és gondolom, hogy az egy évtizedes szabályozói tapasztalata bizonyára nagyon hasznos lesz új munkaadója számára. „A HANFA nem felügyeli közvetlenül az Aircash-t, mivel az elektronikus pénzzel foglalkozó vállalkozások a jegybank alá tartoznak. De általánosságban véve úgy hiszem, hogy a külföldi szabályozókkal kapcsolatos tapasztalataim, valamint az ESMA (az Európai Értékpapír-piaci Hatóság) számára nyújtott szakértői segítségem mindenképpen jelent némi előnyt a szabályozási kérdésekben.”

Azt hiszem, ez egy példa a horvát visszafogottságra.
És feltehetően Filip címjegyzéke is elég kiterjedt? Hát, csak egy picit: „A HANFA képviselője voltam az ESMA néhány állandó bizottságában, a közelmúltban az Innovációs Állandó Bizottságban. Ezenkívül, a Biztosításfelügyeletek Nemzetközi Szövetsége keretében a Fintech Fórumban is részt vettem. Az IOSCO (Értékpapír-felügyeletek Nemzetközi Szervezete) keretében egy olyan fintech-hálózathoz tartoztam, amely főleg a DeFI, a decentralizált pénzügyek témakörével foglalkozott, és így tovább.”  És ne feledkezzünk meg a kriptoeszközök szabályozási piacairól, a DLT tesztrendszerről… és még azelőtt a közösségi finanszírozásról. És – természetesen – amikor Horvátország az Európai Tanács soros elnökségét töltötte be, Filip ebben is részt vett. Az ilyen intenzív kapcsolatépítéshez és a magas szintű találkozókhoz szokva bevallja, hogy a három év Covid-zárlat „eléggé lehangoló” volt számára. Míg más szereplők talán alkalmazkodtak az új online világhoz, sőt, akár jól is boldogultak benne, Filip szerint semmi sem ér fel a személyes találkozásokkal, Brüsszelben vagy Párizsban.

Előre a jövőbe

Most, hogy a világjárványnak vége, és Filipnek is megvan az új állása az Aircashnél, vajon bizakodóan néz a jövőbe? „A hagyományos iparág nagy szereplői ki fognak fejleszteni néhány élvonalbeli fintech terméket, különösen akkor, ha valamelyik nagyobb európai pénzügyi csoporthoz tartoznak. Amivel kapcsolatban pozitív érzéseim vannak: természetesen a cég, amelynek most dolgozom, és gyakorlatilag minden pénzforgalmi ágazati cég a hagyományos infrastruktúrán kívül jött létre. Az együttműködéshez azonban szükségünk van a hagyományos infrastruktúrára, mert anélkül semmit sem lehet fejleszteni. Így működnek a dolgok.

A másik oldalon pedig természetesen ott van a horvátországi kriptoeszköz-ágazat, mivel ők új termékeket fejlesztenek és kínálnak Európa-szerte. A szabályozás ide is el fog érkezni, azt mondanám, hogy a következő két év során. És azoknak a kriptovállalatoknak, amelyek sikerrel fennmaradnak a szabályozói ellenőrzés mellett is, lehetőségük lesz arra, hogy Európa-szerte terjeszkedjenek. Ezek az ágazat azon részei, amelyekkel kapcsolatban pozitív véleménnyel vagyok, és bár nem igazán az én szakterületem, a legnagyobb potenciál szerintem a biztosítási ágazatban rejlik. Ez a fintech-ágazat legígéretesebb része, talán világszerte is, de Horvátországban mindenképpen.”

A bővülő biztosítási szektor

Filip szerint ennek az az oka, hogy a hitelintézetek viszonylag nagyok, különösen Horvátországban, és rendelkeznek az újdonságok fejlesztéséhez vagy integrálásához szükséges erőforrásokkal. Az ágazat azonban – világszerte és Horvátországban egyaránt – egyelőre nem hajlandó ilyen lépéseket tenni. Azaz van egy rés a lehetőségeik és a jelenlegi tevékenységük között. „De ők rendelkeznek az erőforrásokkal, és úgy vélem, hogy a piac előbb-utóbb ebbe az irányba tereli majd őket, mert amennyire én tudom, manapság elég szépen keresnek. Könnyen lehet azonban, hogy a pénzforgalmi ágazatban történtekhez hasonló piaci körülmények hamarosan nagyobb verseny elé állítják őket. Akkor pedig kénytelenek lesznek valami újat kifejleszteni. Tíz évvel ezelőtt a pénzforgalmi ágazatban senki sem gondolta volna, hogy az egész megváltozhat. A bankok uralták a piacot, és érinthetetlenek voltak, aztán hirtelen megjelentek a fintechek, és megzavarták a bankok üzleti modelljét. Remélem, hogy a biztosítási ágazatra is ugyanez vár.”

Változó határok

És mi lesz az Electrocoin sorsa? Filiphez hasonlóan Nikola Škorić érdeklődését is felkeltette a biztosítási piac. Az Electrocoin nem tervezi, hogy egyhamar kivonul Európából, a jelenlegi mérleg nagyjából 50%-ban horvátországi és 50%-ban uniós tevékenységet mutat. „Kriptobróker-tevékenységet végzünk, melynek során könnyen lehet kriptopénzt vásárolni és eladni, valamint pénzforgalmi feldolgozást is kínálunk. Így lehetővé tesszük a kiskereskedelmi üzletek, webshopok vagy bárki és bármi más számára a fizetések elfogadását. Az elkövetkező néhány évben az új brókerplatform bevezetésére, majd agresszív marketingtevékenységre készülünk az Európai Unióban.” Közvetlen versenytársként említi a Bitpayt és a Coinbase-t, de nem számít arra, hogy a közeli jövőben bármelyik cég is betörne a horvát piacra. „Ezért úgy döntöttünk, hogy rendben: játsszunk egy kicsit, próbáljuk meg a kriptót a gazdaság minden területére kiterjeszteni. Nézzük meg, hogy mindenhova el tudjuk-e juttatni a kriptopénzt.” Ez úgy hangzik, mint egy tipikus kijelentés Nikolától, ahol az üzlet és a szórakozás vegyítése teljesen természetes.

„És semmi sincs jobban szabályozva, mint a biztosítás, vagy talán csak a bankszektor és az atomenergia. És kétlem, hogy belépnénk ebbe a két ágazatba! Szóval számunkra a biztosítás a végállomás. Ha sikerül elérnünk, hogy a gépjármű-biztosítások is elfogadják a kriptofizetéseket, akkor készen vagyunk, mindent megcsináltunk. Ami igazán jó értékesítési érv lesz majd az Európai Unióban.”

A munkamorál (további) fokozása

Bár valószínűleg jó tudni, hogy Nikola (egyelőre) nem tervezi saját atomerőmű építését, érdemes megjegyezni, hogy az Electrocoin terjeszkedési terveit nem pusztán az üzleti logika motiválja. „Számunkra nagyon fontos, hogy valami érdekeset építsünk. Néha visszajelzéseket kapunk az alkalmazottainktól. »Anyukám mondta, hogy látta a tévében, hogy ezt és ezt csináltuk«, és ez mindannyiunk számára fantasztikus morális lökést ad – hogy valami jót teszünk, nem csak a pénzt gereblyézzük be. A határokat is kitoljuk, és ez igazán jó érzés. Mára mindenki, aki kriptovalutával foglalkozik, ismer minket, és a filozófiánk már a kezdetektől fogva az volt, hogy csináljuk jól, mert én amúgy is egy erősen szabályozott ágazatból jöttem.”

Nikola elmeséli, hogy az Electrocoin megalapításakor hogyan írt az összes horvátországi szabályozó szervnek, tájékoztatva őket arról, hogy valami nagyon új dologba kezdett. Ők is hozzájárultak az egészhez valamilyen módon? Nem kapott választ, de úgy képzeli, hogy azok, akiknek írt, egyszerűen csak kinevették az ambícióit és esetleges naivitását. „De soha nem az volt a célunk, hogy gyorsan pénzt keressünk, aztán lelépjünk. Szilárd alapokra szerettünk volna építeni valamit, ezért folyamatosan nyomon követtük a szabályozó hatóságot. És amikor végre elkezdtek ránk figyelni, mi tényleg megpróbáltuk őket bevonni.” Mostanában ez az elkötelezettség sokkal stabilabb, és Nikola most már tudja, hogy kit kell felhívnia az egyes szabályozási területeken, és tudja, hogy a hívásait fogadni fogják. „Sok rosszabb példa van a szomszédságban” – mondja, utalva más uniós országok szabályozására. „Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy nagyon örülünk a horvátországi együttműködésnek. De mindig van hová fejlődni!”

A fejlődő CBCD története

Linardo Martinčević nagy valószínűséggel egyike azoknak az embereknek, akiket most már el lehet érni, ha Nikola kapcsolatba szeretne lépni vele (és Linardo saját maga javasolta, hogy lépjek kapcsolatba Nikolával, ami nagyszerű példája annak, amit Horvátországban elértek). Linardo hangsúlyozza a kapcsolat fontosságát, és nagyra értékeli a bizalmat. Az embereknek bízniuk kell az őket kiszolgáló intézményekben, és azt mondja: számára ez abból fakad, hogy ő is, és mindenekelőtt állampolgár. Ha egy állampolgár meg akarja újítani a jogosítványát, vagy építési engedélyt szeretne kérni, akkor elengedhetetlen, hogy megbízzon a hivatalokban, amelyekkel kapcsolatban áll. Ami elvezet bennünket egy kis jövőbe tekintéshez, és a központi banki digitális valuta (CBCD) koncepcióhoz – miről is van itt szó?

„Ez csak a fiat egy másik formája, és valójában ezt szeretnénk közvetíteni a nyilvánosság felé: semmi sem fog változni számukra – ugyanazokkal a fizetési eszközökkel és módszerekkel fognak fizetni, mint ma, különösen az Európai Unióban, ahol a fizetési rendszer és a fizetési eszközök megfelelően fejlettek. Az emberek fizethetnek órával, hitelkártyával… minden ugyanaz. De a háttérben ki vállalja a felelősséget? Ez meg fog változni, az emberek számára semmi nem fog változni, de számomra, központi bankárként, óriási különbség lesz. Ez egy közvetlen kötelezettség lesz, szerepelni fog a mérlegünkben. Az állampolgárok szempontjából semmi sem fog változni. Tehát valójában a nézőponttól függ minden.”

A végső kockázatvállalók

Linardo így folytatja: „Miért gondolkodnak a központi bankok a közpénz ezen új formáján, amikor ma az egyetlen közvetlen kötelezettség a készpénz – azért, mert a bankjegyen ott van az elnök aláírása? Be lehet vinni a központi bankhoz, és akkor ott van némi kötelezettség. De miért most történik a CBCD? – Mert nagyon sok magánpénzes kezdeményezés van, és nem minden magánpénz egyforma.” Általánosságban nem számít, hogy a birtokos token- vagy számlaalapú, mert valaki kibocsátotta a kötelezettséget, és kell lennie egy olyan szervezetnek, amely felelősséggel tartozik érte – függetlenül attól, hogy az ügyfél hogyan azonosítja magát, amikor a kibocsátótól a kötelezettségvállalás teljesítését kéri, például elhozza a személyi igazolványát, vagy ismeri a hozzá tartozó kulcsot. A Bitcoin megváltoztatta azt a paradigmát, hogy „mindenki felelős, de végső soron senki sem felelős”, ami válság idején fenntarthatatlan. Ha a magánszféra védelméről – vagy az anonimitásról – van szó, a KYC (know your customer) vagy a személyazonossági ellenőrzések mellőzése egyesek számára vonzó lehet. Ez azonban oda vezet, hogy a készpénzhez hasonló módon korlátozni kell az állományokat és a tranzakciókat.

Linardo tovább megy: „A magánpénzeket is a bankokban helyezik el, mert ez a bankok kötelezettsége. Ha egy bank csődbe megy, akkor nem lehet a központi bankhoz fordulni, és kérni a pénzünket, hanem az adott bankot kell beperelni. És ekkor van egy speciális, a bankok pénzügyi helyzetét rendező eljárás, amelynek során a központi bank közbelép, hogy visszaadja az ügyfél pénzét.”

Elmagyarázza, hogy mivel az új magánpénz-kezdeményezések, például a kriptopénzek és az úgynevezett algoritmikus stabilcoinok túlnyomó többsége semmilyen módon nincs háttérfedezettel megtámogatva, ha ezek bedőlnek, nem valószínű, hogy a pénz visszaszerezhető lesz. A központi bankok ezért olyan digitális megoldást keresnek, ami segíthet ilyen körülmények között – egy nominális horgonyt, vagyis a közpénzt. „A rendszerben mi vagyunk a végső kockázatvállalók. Rendben, támogatjuk az innovációt. De egy kicsit mindig inkább a kockázati oldalt nézzük, mert végső soron mi vagyunk azok, akik felelősséggel tartoznak.”

Felébred és odavág

Azon tűnődőm, hogy egy olyan kis ország, mint Horvátország, hogy tud ilyen hatást elérni, és hogy milyen erős lesz, ha majd valóban „felébred”. És nem csak a fintech területéről beszélek. Tudta Ön például, hogy a horvát férfi labdarúgó-válogatott az ezredforduló óta háromszor verte meg az angol labdarúgó-válogatottat (amelyhez 14-szer nagyobb népességből lehet válogatni)? Ez a győzelemszám nagyobb, mint az összes többi válogatott esetében.
Úgy tűnik, Hrvatska sok mindent jól csinál.