Spóroljunk, amin lehet

Sok céget az elmúlt évek nehezebb gazdasági helyzete arra kényszerített, hogy az eddigi kényelmes üzletmenetétől eltérjen és új utakat keressen a fennmaradás érdekében. Ennek sikerességét legjobban az év végi záró egyenlegünk mutatja. Ebből látjuk, hogy tevékenységünk hatására nőtt-e a vállalkozás bevétele, vagy inkább jobban jártunk volna, ha cégünk nem is lenne.  Az ergonómiai tervezés kapcsán sokszor hangoztatják, hogy az milyen jó, mert akkor a felhasználók elégedettebbek, boldogabbak lesznek. Joggal fel lehet tenni azonban a cinikus kérdést. Na és? Amíg nem tudjuk az ergonómiából való hasznunkat számszerűsíteni, addig nem is nagyon akarunk hallani róla. Szép, jó, érdekes, de felettébb kockázatos, mert pénzt visz és nem látjuk, hogy hoz-e. A mostani rövid írásban azt kívánom megmutatni, hogy az ergonómiával pénzt is takaríthatunk meg a következő területen.

Design
Ne gondoljuk, hogy eddig nem fizettünk az ergonómiai tervezését. Sőt, duplán fizettünk érte. Az ergonómiai tervezést manapság többnyire a designerek végzik megfelelő hozzáértés nélkül. Ha nem őket bízzuk meg ezzel, akkor:

  • Eleve kevesebbet kérnek, mert látják, hogy átlátható jó tervekből gyorsan és hatékonyan tudnak dolgozni.
  • Nem bajlódnak azzal, amihez igazán nem értenek, így magára a designra több idejük jut, és azt rövidebb idő alatt igényesebben hajtják végre.

Miért nem értenek hozzá a designerek? Ezt viszonylag könnyű belátni, ha arra gondolunk, hogy felhőkarcolók tervezését sem bízzuk lakberendezőkre. Erre természetesen lehet azt az ellenvetést felhozni, de hogy igenis vannak olyan designerek, akik jó terveket tudnak készíteni.  Az ellenvetés azonban azért nem áll, mert természetesen vannak olyan lakberendezők is, akik egyben építészek, de ettől még nem lesz minden lakberendező alkalmas arra, hogy komplex és bonyolult épületeket terveznek. Rosszul járnak ezzel a designerek? A jó designerek nem igazán, legalább tudnak fókuszálni arra, amit igazán szeretnek és tudnak. Ha a designerrel dolgozunk ergonómus nélkül, akkor legyünk igen szkeptikusak a munkája átgondoltságával kapcsolatban, ha nem látunk tőle átgondolt drótvázakat és terveket, hacsak nem valami tipikus rutinfeladatot adtunk neki.
Fejlesztés
Ha nem a designerre sózzák a tervezést, akkor a fejlesztőre szokták tukmálni.  Ez talán még rosszabb, mert ők még kevesebbet tudnak arról, hogy miképp lehet egy barátságos, könnyen használható felületet összerakni. Állandóan kérdésekkel fognak bombázni minket, hogy mi hogyan legyen, vagy ami még rosszabb, nem fognak egyáltalán semmit sem kérdezni, hanem csöndben szenvednek és összeeszkábálnak valamit kétszer annyi idő alatt, mintha jó tervekből dolgoznának. A fejlesztők nem sokkal olcsóbbak, mint az ergonómiai szakemberek. Ha egy feladattal 10-szer annyi ideig bajlódnak, mint annak szakértője, akkor igen sok pénzt szórtunk ki valamire, ami még rosszabb is lett.
Keresőoptimalizáláson
A keresőoptimalizálás nagyon leegyszerűsítve arról szól, hogy olyan lapot csinálunk, amilyet a Google szeretne a kapcsolatait is beleértve. A Google meg azt próbálja kitalálni, hogy melyek azok az oldalak, amiket az emberek szerethetnek. Ha rögtön szerethető oldalakat készítünk, akkor már azonnal spóroltunk a keresőoptimalizálási keretünkből, hisz nem kell arra költenünk, hogy trükkökkel úgy csináljunk, mintha oldalunk felhasználóbarát lenne, közben pedig nem az.
Magunk barkácsolunk
A világon a lehető legdrágább dolog, ha magunk barkácsolunk. Amíg tervezgetni próbálunk, addig nem csináljuk azt, amihez igazán értünk, és így nem termelünk pénzt. Látszólag megspóroltuk az ergonómus költségét, de közben nem csináltuk azt, ami igazán pénzt hoz.
Profit kontár helyett
Magyar cégek a mai napig azt gondolják, hogy bonyolult feladatokat meg tudnak oldani olyan emberek, akik csak hobbiszinten foglalkoznak egy témával, vagy éppen csak ezt csinálják, de alig van 1 éves gyakorlatuk a téren. Az ember gondolkozására alapvetően jellemző az analógiás okoskodás, de ezen a területen valahogy gyakran szeretünk az analógiás párhuzamokról megfeledkezni. Vezetnék olyan autót, amit egy 25 éves srác tervezett? Felszállnánk olyan repülőre, amit hobbiszinten repüléssel is foglalkozó villanyszerelő rakott össze? Kételkedem ebben…
Az egész folyamat hogyan lesz olcsóbb?
Láthatjuk a fejlesztési folyamatban több ponton is lehet költséget csökkenteni azzal, hogy alaposan tervezünk. A legtöbbet azonban a menedzsmenten spórolunk. Ha 6 hónapos projektünk 5 hónap alatt fut le a gondos tervezés miatt, akkor ismét 1 hónapnyi menedzsment költséget (munkaerő, telefonköltség, stb.) takarítottunk meg. Nem is beszélve arról, hogy ha átgondoltan tervezünk, akkor időben tudunk racionális árakon erőforrásokat beszerezni. Ha tudjuk, hogy egy projekt 5 hónapig tart, akkor mindenkit a megfelelő helyen és időben fogunk be és kiléptetni a projektben. Ha naivan (ez a naívság nagy cégekre ugyanúgy jellemző mint a kicsikre, hisz a nagy cégek képviselői se tudnak többet a rendes tervezésről, mint a lelkes kisvállalkozók) azt gondoljuk, hogy egy projekt 1 hónap alatt kész lesz, akkor a hirtelen megnyúlt projektet sokkal drágább lesz megfinanszírozni.
És ami még ajándékba van…
Egy átgondolt tervezéssel azonnal megspóroljuk azokat a projekteket, amelyek az összevissza toldozott főprojektünk hibáit igyekeznek helyrehozni. Ezek a toldozgatások könnyedén kerülhetnek még egyszer annyiba, mint a fő fejlesztés. És ha még azt is megemlítem, hogyha tervezünk kevesebb a stressz, a feszültség, a felesleges konfliktus az életünkbe, akkor is még mindig a kapkodást, az átgondolatlan ide-oda csapkodást választjuk?

2 hozzászólás

Oszd meg velünk véleményed

Mind a 2 hozzászólás mutatása

Kérem írd be üzenetedet

Kérem írd be email címed!

Kérem írd be üzenetedet

Küld

Website-okat, mobil applikációkat és szoftvereket tervezünk, hogy segítsünk megvalósítani üzleti céljaidat!

Csapatunk

Kapcsolat

Kedves Ergo,

A nevem
. Az email címem
. Üzenetem:

ajánlott
cikkek

Tudj meg többet a témáról

Hamarosan hatályba lép az akadálymentességi törvény — 5 dolog, amit feltétlenül tudnod kell

2024. dec. 19. | 13 perc olvasás

Jelentős változásokat hoz 2025 nyara az Európai Unió piacán termékeket és szolgáltatásokat kínáló cégek életébe: június 28-ától kell a tagállamoknak alkalmazni a European Accessibility Act (EAA) előírásait...

Alza.hu UX Design szemmel: Vásárlás vagy Kihívás?

2024. okt. 04. | 5 perc olvasás

Egy gördülékeny vásárlás olyan, mint egy űrlény, aki fénysebességgel utazik. Gyors és hatékony. Az online vásárlás világában a felhasználói élmény (UX) kulcsfontosságú. A zökkenőmentes vásárlási folyamat...