Már több mint hat hónap telt el azóta, hogy 2025. június 28-án hivatalosan is lejárt az Európai Akadálymentesítési Irányelv (European Accessibility Act – EAA) bevezetési határideje. Ez a dátum, amelyet korábbi elemzéseinkben még csak egy többé-kevésbé távoli, de kritikus mérföldkőként emlegettünk a termékfejlesztési roadmapeken, mára konkrét üzleti kockázattá vált.

Az elmúlt hónapok viszonylagos csendje sok piaci szereplőt megtéveszthetett. Míg a felszínen úgy tűnhetett, hogy a határidő lejárta után nem dőlt össze a világ, és nem történtek látványos azonnali változások, a háttérben zajló folyamatok nagyon is intenzívek voltak. Mostanra megérkeztek az első, kézzelfogható és fájdalmas jelzések arról, hogy a türelmi időszaknak végleg vége. A nemzeti piacfelügyeleti hatóságok nem tétlenkedtek: az elmúlt fél évet arra használták, hogy felépítsék, teszteljék és élesítsék azokat az ellenőrzési protokollokat, amelyekkel milliónyi digitális terméket világíthatnak át.

Az ellenőrző hatóságok hirtelen aktiválódása világosan mutatja a trendet: a digitális termékek akadálymentessége CFO-szintű, pénzügyi kockázati tényezővé lépett elő. A megfelelés hiánya 2026-ban tehát már nem elméleti kockázat, amit a jogi osztály egy lábjegyzetben kezel, hanem konkrét, a mérlegben megjelenő üzleti veszteségforrás. Hol tartunk most, milyen konkrét büntetési tételekkel kell számolnia annak, aki elmulasztotta a felkészülést, és milyen azonnali, operatív lépéseket tehetünk a kockázatok minimalizálása érdekében?

A jogi háttér élesedése: irányelvből kőkemény nemzeti törvény

Ahhoz, hogy megértsük a jelenlegi helyzet súlyát, fontos tisztázni az alaphelyzetet, amely rengeteg félreértésre adhatott okot az elmúlt években. Az EU 2019/882 irányelv (EAA) jogi természete szerint nem egy közvetlenül alkalmazandó rendelet volt (mint például a GDPR egyes részei), hanem egy direktíva. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az Unió csak a célt és a kereteket határozta meg, de minden egyes tagállamnak saját hatáskörben kellett beemelnie az előírásokat a nemzeti jogrendjébe, és ami a legfontosabb: saját szankciós rendszert kellett kidolgozniuk hozzá.

Bár ez a jogharmonizációs folyamat már 2022-ben elkezdődött, a szabályok tényleges, kikényszeríthető alkalmazhatóságának dátuma 2025. június 28. volt. Eddig a pontig a cégek jogászai viszonylag könnyen hivatkozhattak a folyamatban lévő fejlesztésekre, az átmeneti időszakokra, vagy próbálkozhattak a „disproportionate burden” (aránytalan teher) klauzulával.

2026 elején ezek a kifogások már nem állják meg a helyüket. Az „aránytalan teher” szabálya például nem egy biankó csekk, amit bárki kitölthet, aki nem akar költeni a fejlesztésre. Ezt szigorúan dokumentálni kell, és bizonyítani, hogy az akadálymentesítés költségei valóban veszélyeztetnék a cég működőképességét – ami egy profitábilis bank, biztosító vagy e-kereskedelmi szereplő esetében szinte lehetetlen küldetés.

A jelenlegi helyzet legnagyobb újdonsága a piacfelügyeleti hatóságok aktivizálódása. Ellentétben a GDPR-ral, ahol adatvédelmi hatóságok járnak el, az EAA esetében jellemzően a fogyasztóvédelmi vagy hírközlési szervek kaptak jogkört. Ez nem csupán adminisztrációs különbség, hanem szemléletbeli is. Ezek a szervek más logikával működnek: számukra a nem akadálymentes szoftver termékbiztonsági kockázat, pontosan ugyanúgy, mint egy hibás vezetékelésű hajszárító vagy egy fulladásveszélyes gyerekjáték. A jogi környezet bár országonként eltérő, a szigor mindenhol érezhető. Míg egyes államok a fix összegű bírságokra helyezték a hangsúlyt, addig mások a vállalati árbevételhez kötötték a büntetést, ami drasztikusan megemeli a tétet.

Német precizitás: a magdeburgi központ mint intő példa

Németország, mint az Európai Unió legnagyobb piaca a Barrierefreiheitsstärkungsgesetz (BFSG) törvénnyel ültette át az irányelvet. A német megközelítés azért különösen tanulságos és egyben ijesztő példa, mert ők a tőlük megszokott alapossággal készültek a határidőre, és nem bízták a véletlenre a végrehajtást. A tartományok nem széttagoltan, ad-hoc módon ellenőriznek, hanem centralizáltan léptek fel: létrehoztak egy közös piacfelügyeleti koordinációs központot(Marktüberwachungsstelle), amelynek feladata és erőforrása kifejezetten a digitális termékek megfelelőségének vizsgálata.

A német rendszerben a bírság felső határa 100 000 euró jogsértésenként. Bár első hallásra ez egy multinacionális cég éves büdzséjében kerekítési hibának tűnhet, a rendszer a fokozatosságra és a repetitív szankcionálásra épít. Ez azt jelenti, hogy a bírság nem egy egyszeri dolog, amit befizetünk, és utána minden mehet tovább a régiben. A büntetés többször is kiszabható, amennyiben a felszólítás ellenére a jogsértést nem orvosolják.

Még a pénzügyi szankciónál is fontosabb azonban, hogy a német hatóságok rendelkeznek azzal a jogkörrel, hogy megtiltsák a nem megfelelő termék forgalmazását. Gondoljunk bele: egy e-kereskedelmi szereplő vagy egy SaaS (Software as a Service) szolgáltató számára a német piacról való kitiltás – akár csak időlegesen is – nagyságrendekkel nagyobb kárt okoz, mint maga a pénzbírság. A reputációs veszteségről nem is beszélve.

A német ellenőrzési mechanizmus ráadásul nem emberi erőforrásra, hanem technológiára, erősen az automatizált tesztelő szoftverekre támaszkodik. Ezek a crawler botok képesek nagy tömegben, éjjel-nappal átvizsgálni a weboldalakat, alapvető WCAG-hibák után kutatva. Aki tehát abban bízott, hogy „kicsi a cégem, úgysem vesznek észre a tömegben”, az tévedett: az automatizált szűrés nem válogat, nem fárad el, és nem ismer méltányosságot.

Amikor a nem-megfelelés a mérleget is eléri

Talán meglepő, de a Deque Systems átfogó elemzése alapján Európa legszigorúbb pénzügyi szankciós rendszereit Magyarországon és Olaszországban találjuk. Ezek az országok egy olyan modellt fogadtak el, amely erősen a GDPR bírságolási elvére hajaz: a jogalkotó felismerte, hogy a fix összegű bírságok a nagyvállalatoknak nem jelentenek visszatartó erőt, míg az árbevétel-alapú szankciók elkerülhetetlenek.

A magyar jogalkotás a fogyasztóvédelmi törvény szigorításával reagált az EAA-ra. Itthon a bírság mértéke elérheti az éves nettó árbevétel 5%-át, vagy a fix összegű maximumot (amely egyes esetekben akár 500 millió forint is lehet). Egy milliárdos forgalmú hazai webshop, egy bank vagy egy fintech szolgáltató esetében az árbevétel 5%-ának elvesztése már bőven abba a kategóriába esik, ami a profitabilitást, sőt, a cég jövőjét veszélyezteti.

Olaszország hasonlóan szigorú utat követett. A 82/2022-es törvényerejű rendelet alapján a büntetéseket kifejezetten úgy tervezték, hogy azok a szervezet méretével skálázódjanak. A Stanca-törvény kiterjesztett hatálya alá tartozó cégek (elsősorban közszolgáltatást nyújtók vagy nagyvállalatok) esetében a bírság elérheti az éves forgalom 5%-át. Még a kisebb jogsértések esetén is 40 000 euróban határozták meg az adminisztratív bírság felső határát. Ahogy azt az AgID (Olasz Digitális Ügynökség) irányelvei részletezik, ez a megközelítés biztosítja, hogy az akadálymentességet kritikus megfelelési mérőszámként kezeljék, ne pedig elhanyagolható adminisztrációs feladatként.

Személyes felelősség és drákói szigor

Míg az árbevétel-arányos százalékok a részvényeseket rémisztik meg, más tagállamok olyan intézkedéseket vezettek be, amelyek közvetlenül a menedzsment szívébe plántálnak félelmet.

Franciaország egy rendkívül magas büntetési tételt választott a megfelelés kikényszerítésére. A Fogyasztóvédelmi Törvénykönyv (Code de la consommation) módosításával – amelyet a 2023-931-es rendelet hagyott jóvá – a francia hatóságok olyan mechanizmust hoztak létre, amely túlmutat az egyszerű egyszeri bírságokon. Az azonnali büntetőjogi bírságokon túl a hatóságok halmozódó napi kötbért vethetnek ki, amely ellenőrzési ciklusonként elérheti a 300 000 eurót is, ezzel kényszerítve ki a megfelelést. Ez a magas felső határ biztosítja, hogy a közép- és nagyvállalatok számára a tartós nem-megfelelés költsége jelentősen magasabb legyen, mint a megfelelő fejlesztésé.

A helyzet talán legdrasztikusabb Írországban, amely számos technológiai óriáscég (Google, Meta, stb.) európai központja. Az ír implementáció, a Statutory Instrument No. 636 of 2023, bevezette a személyes felelősség intézményét, ami példa nélküli szigort jelent. A vállalatvezetők büntetőjogi felelősségre vonhatók, amennyiben bizonyítható, hogy a jogsértés a hozzájárulásukkal vagy gondatlanságukból történt. A szankció nemcsak pénzbírság (vádemelés esetén 60 000 euróig), hanem súlyos esetben akár 18 hónapig terjedő szabadságvesztés is lehet. Ez a paragrafus alapjaiban változtatja meg a C-level vezetők hozzáállását: a UX-döntések mostantól közvetlen hatással vannak a személyes biztonságukra és szabadságukra.

Nem csak bírság: a piackorlátozás mint valódi fenyegetés

A szakmai diskurzus gyakran leragad a bírságok összegénél, pedig az EAA igazi foga a piacfelügyeleti intézkedésekben rejlik. A pénzbüntetés ugyanis csak az egyik eszköz. A hatóságoknak jogukban áll elrendelni sokkal fájdalmasabb lépéseket is:

• A termék teljes visszahívását a piacról.
• A szolgáltatás nyújtásának azonnali felfüggesztését.
• A termék elérhetőségének korlátozását (pl. geoblocking).

⠀Szélsőséges példa, de képzeljünk el egy banki mobilapplikációt, amelyet a hatóság kötelez arra, hogy függessze fel a működését, amíg nem javítják a feltárt súlyos akadálymentességi hibákat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bank ügyfelei egyik napról a másikra nem férnek hozzá a számlájukhoz mobilon. Ez nemcsak bevételkiesés, hanem azonnali bizalomvesztés és reputációs katasztrófa, amiből évekig tart felállni. Egy tisztán online működő webshop esetében a lekapcsolás egyet jelenthet a csőddel.

A jogi elemzések, mint például a DLA Piper nemzeti implementációkról szóló anyagai, rámutatnak egy kritikus árnyalatra: a végrehajtási folyamat nem csupán a pénzbírságokról szól. A hatóságok jellemzően meghatározott időkeretet adnak a javításra. Ha azonban a vállalat e határidőre nem teszi megfelelővé a terméket, a szabályozó szerv köteles azonnal a piackorlátozó intézkedésekhez – például termékvisszahívás vagy szolgáltatás-felfüggesztés – nyúlni, gyakorlatilag leállítva a működést, függetlenül attól, hogy a bírságot befizették-e.

Mit vizsgálnak valójában? A technikai realitás és az empátia hiánya

Az ellenőrzések alapja továbbra is a szabvány. Az EAA a WCAG 2.1 AA szintű megfelelést tekinti irányadónak (bár a jogszabály technikailag az EN 301 549 európai szabványra hivatkozik, amely teljes mértékben a WCAG-ra épül). A gyakorlati tapasztalatunk azonban azt mutatja, hogy a technikai megfelelés önmagában kevés, ha hiányzik mögüle a valódi tervezői szándék.

Ahogy azt már egy korábbi írásunkban kifejtettük, az igazi akadálymentesség nem a checklistek gépies kipipálásáról szól, hanem az empátiáról. A hatóságok automatizált eszközei a kód minőségét nézik, de a szikra, ami a célzott vizsgálatot elindítja, szinte mindig a felhasználói élmény. A felhasználók nem a kód hibáit jelentik, hanem a használhatósági akadályokat – például egy gombot, amire nem lehet rákattintani, vagy egy űrlapot, ami kitölthetetlen. Ezek a funkcionális blokkolók késztetik a felhasználókat hivatalos panasz benyújtására, ami aztán a céget közvetlenül a hatóság radarjára helyezi.

Nézzük meg konkrétabban a leggyakoribb hibaforrásokat, amelyek miatt most bírságolhatnak:

1. Billentyűzetes navigáció hiánya: Ha egy weboldal vagy applikáció nem kezelhető kizárólag billentyűzettel (tehát egér nélkül), az azonnali bukást jelent. Gyakori hiba a „billentyűzet csapda” (keyboard trap), amikor a felhasználó belép egy menübe vagy űrlapba a Tab billentyűvel, de onnan többé nem tud kilépni.
2. Kontrasztarányok: A designerek gyakran a brand színek szigorú követése miatt olyan színkombinációt használnak, ami lehet, hogy elegáns, de olvashatatlan. És itt ne csak a látássérültekre gondoljunk: bárki, aki erős napsütésben próbálja leolvasni a telefonját, ugyanebbe a problémába ütközik.
3. Űrlapok és hibaüzenetek: Ha egy felhasználó rosszul tölt ki egy mezőt, a képernyőolvasó szoftvereknek pontosan fel kell olvasniuk, hol a hiba és mi a teendő. A piros keret nem információ egy vak felhasználónak. A „Hiba történt” üzenet pedig senkinek sem segít. Ez a banki és biztosítási szektorban kritikus pont.
4. Multimédia feliratozása: Videós tartalmak esetén a felirat hiánya ma már nem csak bosszúság, hanem konkrét jogsértés. A siketek és nagyothallók számára a felirat nélküli videó „üres” tartalom.

Fontos megérteni, hogy a hatóságok nem pixel perfect designt várnak el, hanem azt, hogy a termék hozzáférhető legyen mindenki számára. Az akadálymentesség nem a vizuális esztétika ellensége, hanem a minőségi kód és a logikus UX velejárója.

Stratégiai lépések: mit tegyünk, ha lemaradtunk?

Ha egy vállalat 2026 elején ébred rá, hogy a terméke nem felel meg az előírásoknak, a pánik helyett a strukturált cselekvés az egyetlen célravezető út. A hatóságok értékelik a kooperációt és a proaktivitást. Ha egy ellenőrzés során fel tudunk mutatni egy részletes, szakmailag megalapozott ütemtervet (roadmap) a hibák javítására, az komoly enyhítő körülmény lehet, és a cég elkerülheti a legsúlyosabb szankciókat.

1. Professzionális audit – az első védvonal

Az első lépés egy átfogó, hiteles állapotfelmérés. Sokan esnek abba a hibába, hogy lefuttatnak egy ingyenes Google Lighthouse tesztet, és ha az 90 pont felett mutat, megnyugodnak. Ez veszélyes tévhit. Az automatizált tesztek a hibák legfeljebb 30-40%-át képesek detektálni.

Miért? Mert a gép nem érti a kontextust. Egy gomb lehet szintaktikailag helyes, de ha a felolvasó szoftver azt mondja a „Kosárba” helyett, hogy „Gomb 34”, az a felhasználónak használhatatlan. A szemantikai hibákat, a logikátlan fókuszrendet vagy a képernyőolvasók számára értelmezhetetlen, de kód szinten helyes struktúrákat csak szakértői szem és manuális tesztelés szűri ki. Itt válik el a látszatmegoldás a valóditól. Egy alapos akadálymentességi audit nemcsak a hibákat listázza, hanem súlyozza is azokat üzleti kockázat és javítási ráfordítás szerint (kritikus, súlyos, közepes, enyhe). Ez az a dokumentum, amivel a menedzsment felelős döntést tud hozni az erőforrások elosztásáról.

2. Akadálymentességi Nyilatkozat (Accessibility Statement)

A második lépés a transzparencia. Minden EAA hatálya alá eső szolgáltatónak közzé kell tennie egy részletes nyilatkozatot a weboldalán. Ez a dokumentum írja le, hogy a termék milyen mértékben felel meg az előírásoknak, pontosan hol vannak a hiányosságok, és mi a konkrét terv ezek javítására. Egy őszinte, szakmailag megalapozott nyilatkozat jogi védőhálót jelenthet: azt kommunikálja a hatóság és a felhasználók felé, hogy a cég nem dugja homokba a fejét, tisztában van a feladataival és dolgozik azokon.

3. Integráció a fejlesztési folyamatba (Shift Left)

Harmadrészt, az akadálymentességet a folyamat legelejére kell integrálni – ezt hívja a szakma „Shift Left” megközelítésnek. Nem lehet minden release előtt, az utolsó pillanatban „ráfoltozni” a WCAG szabályokat a kódra, mert az drága és nem hatékony. A design system szintjén kell kezelni a kontrasztokat, a fókuszállapotokat és a szemantikus HTML struktúrát. Ha a fejlesztők már eleve olyan komponensekből építkeznek (pl. akadálymentes gombok, input mezők, modális ablakok), amelyek „gyárilag” tudják az előírásokat, azzal rengeteg utólagos hibajavítást spórolunk meg. Hosszú távon ez nagyságrendekkel olcsóbb, mint a folyamatos tűzoltás és a bírságok kockázata.

Az üzleti szemléletváltás kora

2026-ban az akadálymentesség már nem a CSR (társadalmi felelősségvállalás) jelentések eldugott lábjegyzete. Ez a digitális termékminőség egyik legfontosabb, objektív mérőszáma. Azok a cégek, amelyek most szembesülnek az első bírságokkal vagy hatósági figyelmeztetésekkel, drága tanulópénzt fizetnek a késlekedésért.

Azonban van egy másik olvasata is a helyzetnek, amit az okosabb piaci szereplők már felismertek: az EAA kikényszeríti a jobb felhasználói élményt. Egy akadálymentes weboldal gyorsabb, logikusabb felépítésű, jobb a SEO-értéke, és szélesebb célcsoportot ér el.

Az Európai Bizottság adatai szerint csak az EU-ban mintegy 87 millió ember él valamilyen fogyatékossággal. Ez nem egy szűk piaci rés, hanem egy Németország teljes lakosságával megegyező méretű, láthatatlan célközönség. Ha ehhez hozzáadjuk az idősödő európai társadalmat („Silver Economy”), ahol a látás romlása, a finommotoros képességek bizonytalansága, vagy az ideiglenesen korlátozottak (pl. egy kartörés vagy szemműtét miatt) mindennapos kihívások, a képlet világos. Aki nem akadálymentesít, az nemcsak törvényt sért, hanem önként mond le az uniós fogyasztók jelentős részéről.

A türelmi idő lejárt, de a lehetőség nem veszett el. Most van itt az ideje, hogy a jogi megfelelési kényszert versenyelőnnyé kovácsoljuk, és bebizonyítsuk, hogy termékeink mindenki számára elérhetőek – még mielőtt a hatóság teszi fel a kérdést, hogy miért nem azok.

Szeretné tudni, hol tart a terméke?
Az automatizált eszközök nem látják a kritikus hibákat – ne hagyja, hogy a vakfolt pénzügyi kockázattá váljon. Az Ergomania szakértői csapata – jogi partnereinkkel együttműködve – készen áll arra, hogy egy átfogó audit keretében feltérképezze digitális felületei akadálymentességi szintjét, és elkészítse a szükséges útitervet. Ne feledje: a jó design mindenkié.