Színek használata a weben

Arra gondoltam, hogy a könyvünkből egy két dolgot érdekességképp közzé teszek. Ezek az irányelvek, amelyeket 2003-ban megfogalmaztunk a színek használatával kapcsolatban. A konkrét színekkel kapcsolatos megállapítások lehet, hogy már változtak, de szerintem a 3-5 pont még mindig nagyon helyén van, mivel nagyon általános vizuális igazságokat fogalmaz meg, amelyeket az ókortól hat az emberre. A kutatás legérdekesebb része az volt, hogy nagyon alapvető vizuális törvények, amelyeket még Arnheim fogalmazott meg szépen a weben is érvényesek.
1. Honlapunk megtervezésében kiemelten fontos szerepet kell szánni a színnek, mert a tartalmi preferenciákhoz hasonlóan nagy befolyással rendelkezik. Általában legkedveltebb a narancs, kék és a fehér háttér, kerüljük a lila és a szürke hátteret, azonban megállapítható, hogy az egyes színek kiválasztásában mindig több szempont mérlegelése után döntsünk.
Az olvashatóság megítélésében jelentősen belejátszanak szubjektív tényezők: felhasználóink hajlamosak egy nehezebben olvasható szöveget is elfogadni, ha az egyébként színpreferenciáiknak megfelelő.
2. Nők és férfiak színpreferenciájában nagy különbségek vannak, ami azonban a korral együtt, illetve a tartalom függvényében folyamatosan változik. Általában férfias témáknál ajánlott a narancs, kék vagy zöld háttér, nőies témáknál ajánlott a kék, piros vagy a fehér háttér. Semleges témákban inkább a férfias témáknál megszokott színek az elfogadhatóbbak.
3. Azonos színű objektumokkal könnyedén vezethetjük a felhasználó tekintetét, különösen, ha ezek közel vannak egymáshoz. Ez az eszköz különösen alkalmas arra, hogy fontosabb navigációs pontokat kiemeljünk, illetve egymástól fizikailag távolabb eső elemeket vizuálisan összekapcsoljunk, amivel megkönnyíthetjük a felhasználók számára az eligazodást.
4. Több azonos színű objektum ronthatja a felhasználói tekintetvezető hatást, vagyis csínján kell bánni vizuális eszközeinkkel.
5. A keresett objektumhoz ne helyezzünk közel azonos színű egyéb objektumot, mert rontják annak megtalálási idejét.

2 hozzászólás

Oszd meg velünk véleményed

Mind a 2 hozzászólás mutatása

Kérem írd be üzenetedet

Kérem írd be email címed!

Kérem írd be üzenetedet

Küld

Website-okat, mobil applikációkat és szoftvereket tervezünk, hogy segítsünk megvalósítani üzleti céljaidat!

Csapatunk

Kapcsolat

Kedves Ergo,

A nevem
. Az email címem
. Üzenetem:

ajánlott
cikkek

Tudj meg többet a témáról

Együttműködés UX ügynökséggel: Melyik UX design csapatot válasszuk? – 3. rész

2023. máj. 30. | 21 perc olvasás

Miért érdemes UX ügynökséggel dolgozni? Vannak olyan társaságok, amelyek kezdettől fogva együtt dolgoznak egy UX ügynökséggel. Mások csak később fordulnak hozzájuk, és vannak olyanok is, amelyek egyáltalán...

Együttműködés UX szabadúszókkal:  Melyik UX design csapatot válasszuk? – 1. rész

2023. ápr. 11. | 21 perc olvasás

Ezért érdemes UX szabadúszókkal dolgozni Ha időnként digitális projekteket vezetsz, előbb-utóbb be kell ismerned, hogy szükséged van néhány UX-szakemberre. Az is lehet, hogy már nagyon régóta tisztában...