Miért olyan fontos a design – online vállalkozásoknak is? 

Ahhoz, hogy egy termék vagy szolgáltatást pénzt termelhessen, segítenünk kell a felhasználóknak, hogy elérhessék vele céljaikat. A design ennek egy eszköze… és annál jóval több is.

Nagy tapasztalattal rendelkező termék designerként szeretném megosztani veletek, mit gondolok a designról, mi inspirál engem és miért egyformán fontos a design a vásárlóknak és az online vállalkozásoknak is.

 

Mit jelent nekem a design?

Évekkel ezelőtt elmentem egy UX állásinterjúra. Hárman is ugyanazt kérdezték tőlem: „Mit jelent számodra a felhasználói élmény?”

Nem tudtam biztosan, hogy mit szeretnének hallani, ezért megemlítettem pár dolgot, ami eszembe jutott. A design is lehet egy jó felhasználói élmény. A designnak egyértelműen kell a felhasználó felé kommunikálnia. A design mögötti szándéknak nyilvánvalónak kell lennie a felhasználó számára.

Talán azt akarták hallani, hogy a design azt jelenti, hogy valamit Don Norman szabályai szerint tervezünk meg (ő volt az Apple technológiai fejlesztésekért felelős alelnöke, jelenleg a San Diego-i Kaliforniai Egyetem Design Laboratóriumának igazgatója, a The Design of Everyday Things című könyv szerzője). Vagy valami egészen mást. Végül arra jutottunk, hogy túl fiatal voltam nekik akkoriban, de ez a beszélgetés még inkább elgondolkodtatott arról, hogy mit is jelent nekem a design.

 

Piergiorgio Robino, művész – Mi köze van a croissant-nak a designhoz?

„Mi köze van a croissant-nak a designhoz?”

Piergiorgio Robino, aki a „Nucleo” nevű művészkollektívát vezeti, a designt egy crossiant-hoz hasonlította.

Ő azt állítja, hogy a design több dolog kombinációja. Először is, ismernünk kell a történetét. Aztán szükségünk van egy listára az elemeiről, vagyis esetünkben az összetevőiről. De még ez sem elegendő. Meg kell találnunk azt a receptet is, ami beválik.

Ahhoz, hogy a pék szándéka beteljesülhessen, szüksége van egy célcsoportra, aki meg fogja vásárolni, és jó esetben meg is fogja enni a croissant-t.

A meglévő receptek lehetőséget adnak a péknek a kreativitásra, mivel a recepteket kombinálhatja vagy módosíthatja más alapanyagokkal is, a terméke mégis egy croissant marad. Vannak például sima croissant-ok, de vannak töltöttek is: sajttal, baconnel, csokoládéval, stb.

A design a felhasználó világát hozza a termékhez. Holisztikus megközelítéssel nézve a design a világnak az a része, amit egy közvetítő eszközbe belesűrítesz.

 

A jó design megközelítése

Alkalmazott tudományok hallgatójaként megtanultam elkülöníteni egymástól a dolgokat és absztrakt módon gondolkodni arról, hogyan is működik egy rendszer. Sokkal hasznosabb azonban átfogó módon tekinteni a rendszerekre és végiggondolni, hogyan hatnak egymásra más dolgokkal – hiszen nem csak elszigetelt interakciókról van szó. Bár a világ jóval összetettebb, csak egy korlátozott rálátással rendelkezünk. Az egyéni kérdéseket különválasztva pedig szem elől tévesztjük az egészet.

A jó design a felhasználó szemszögéből tekint a termékre. Ha nem így teszünk, a termék vagy egy használható funkciók nélküli műalkotás lesz, vagy a célnak megfelelő, de kicsit sem inspiráló eszköz.

 

Miért olyan fontos a design manapság? 

Az 1930-as évek Bauhaus mozgalma minden korábbinál jobban megmutatta, miért olyan fontos a design. A Bauhaus egyesítette a hasznosságot az esztétikával. A mozgalom arra törekedett, hogy a designt a nagyközönség számára is elérhetővé tegye, ne csak néhány kiválasztott számára, mint a reneszánsz idején. A Bauhaus örökségét ma olyan vállalatok viszik tovább, mint az Ikea és az Apple.

Az én definícióm a designról és annak hatásáról:

A design …

  • alakítja a valóságot.
  • más területekhez vezető út.
  • egy megoldás megtestesülése.
  • segít rendet teremteni.
  • rendszereket épít.
  • koncepciókat szilárdít meg.

Egyszerűen összefoglalva, a design kielégíti az igényeinket és megadja nekünk azt, amit akarunk. A design nemzetközi és szándékos. Segít a kitűzött célunkat elérni.

„Szándékos” design

 

Milyen a jó design?

A rossz design azonnal észrevehető. A jó designt viszont nem tudjuk olyan gyorsan felismerni, mert optimálisan illeszkedik a környezetébe.

A jó design a múlt és a jelen bizonyított koncepcióira épül, olyan hatásokra, amik nem múlnak el azonnal, vagy amik gazdaságosak és kulturálisak. A jó design túlszárnyalja azt, ami van és ami volt. Átgondolt és egyértelmű, bizonyos szempontból láthatatlan. Gazdagabbá tesz és hasznos.

Ahogy a jól ismert ipari tervező, Dieter Rams összefoglalja, a jó design:

  • Innovatív – továbbfejleszti a korábbi designokat.
  • Hasznos – megoldást ad egy létező problémára.
  • Esztétikus – esztétikailag is megnyerőnek kell lennie, hogy vonzó legyen a felhasználók számára. Lásd még: Unity in design
  • Érthető – a termék felhasználójának a lehető legkevesebb iránymutatással is értenie kell a designt.
  • Feltűnésmentes – nem zavaró és jól illeszkedik a környezetébe. A jó design önmagáért beszél, intuitív.
  • Őszinte (szerény) – nincsenek rejtett veszélyei és nem tesz semmit magától, a felhasználó beleegyezése nélkül.
  • Hosszú életű – a lehető legtovább kell működnie.
  • Környezetbarát – figyelembe veszi ökológiai lábnyomát.

Ezzel kapcsolatban további részleteket olvashatunk az alábbi linken: Dieter Rams: Ten Principles for Good Design

„Passion led us here”

 

Hogyan lehetsz jó designer?

Ha megvizsgáljuk a közelmúlt és a régebbi korok kiemelkedő személyiségeit, találhatunk bizonyos tulajdonságokat, amik a jó designert jellemzik.

10 ilyen tulajdonságot találtunk tudományos adatokra alapozva:

A jó designer …

  • a saját termékeit használja. Ha ‘nekik jó lesz, de nekem nem’ mentalitással dolgozik, akkor valószínűleg nem elég jó designer.
  • korán elbukik, gyorsan elveti. Fontos, hogy idejekorán tisztában legyünk vele, hogy működni fog-e az ötletünk. Sok induló vállalkozás azt gondolja, övék lesz a következő nagy dobás, a piac viszont csak középszerűnek találja az ötletet.
  • átfogóan gondolkodik arról, hogyan fogják az adott designt használni és hogyan illeszkedik a felhasználók mindennapi életébe. Ha egy időutazógépet tervezünk, végig kell gondolnunk a következményeit és a használatát. Számba kell vennünk a termék nem rendeltetésszerű használatát is. Más szavakkal, meg kell vizsgálnunk a termék vagy szolgáltatás használatának szélsőséges eseteit is.
  • gondol az apróságokra is és nem csak az átfogó képre. A részletek ugyanolyan sokat számítanak, mint a nagy vonalak. Olyan mikro-interakciókra is gondol, amik jobbá tehetik a felhasználó napját. Ha összetettebb folyamatról beszélünk, amik több lépcsőből állnak, minden lépcsőfoknál nyújt valami kis extrát a felhasználónak, amivel könnyebben továbbléphet és végigviheti a folyamatot.
  • kíváncsi és nyitott arra, hogy megtalálja (és megjavítsa) azokat az apró bosszantó dolgokat vagy problémákat, amikkel az emberek nap mint nap szembesülnek.
  • belemerül az emberek világába és kultúrájába, hogy megértse, mi motiválja és mi frusztrálja őket.
  • a felhasználó szemszögéből nézve gondolja végig, hogy az ő szintjükön hogyan fogják a terméket használni. Lásd még: A maximális használhatósághoz minimális kognitív terhelésen át vezet az út és Az interakció ára
  • megfontolt a hozzáállása, tudatosan alkalmaz bizonyos módszereket vagy ötleteket a tervezéshez.
  • nem próbál eredeti lenni, inkább csak jó. Az eredetiség akár be is jöhet, de általában inkább szemöldökráncolást eredményez. Ha csak magára az újdonság fontosságára koncentrálunk, az a gyakorlatban sokszor nem válik be.
  • naprakész iparági ismeretekkel rendelkezik, hogy termékei és szolgáltatásai aktuálisak legyenek.

A fiatal designerek általában azt hiszik, hogy ha követik egy platform stíluskézikönyvét, akkor abból használható termék születik. Ez a stíluskézikönyv hatékonyságának alapvető félreértése, egy olyan mítosz, amit el kell oszlatni.

Sokkal többre van szükség, mint hogy kövessünk egy tervrajzot és elhiggyük, hogy az be is teljesíti a munka célját. A felhasználó hamar észreveszi, ha valamit gondolatok nélkül, sietősen dobtak össze, és ez természetesen az egész megjelenésre is negatív hatással van.

 

Jó honlap- és szoftver design

A múltban a design kézzel készült, amire erőteljes hatással voltak a kultúrák és az ideálok. Gondoljunk csak a gótikus stílusra, ami a késő középkorban Európa-szerte elterjedt volt.

A mai kor neomodernizmusa nem egy új koncepció, hanem a Bauhaus mozgalomból ered.

Az üzleti célok elérése és a termékek vagy szolgáltatások eladásának ösztönzése érdekében egyre inkább az amorf designmegoldások felé mozdulunk el, amelyeket nem kézzelfogható élményelemekkel ötvözünk.

A honlapok és szoftverek esetében a design feladata az, hogy segítsen harmonikus módon, egy csodálatos összképpé összekapcsolni a szöveges és grafikai elemeket, és inspirálni az ügyfelet vagy érdeklődőket.

Ehhez úgy kell őket megtervezni, hogy a felhasználó egyértelmű és strukturált útmutatást kapjon és intuitív módon eligazodjon. Természetesen egy kis szellemességgel és szépséggel is feldobhatjuk mindezt, de csak úgy, hogy ne vonja el a figyelmet a lényegről. Ha a felhasználó úgy érzi, hogy odafigyelnek rá és azt kapja, amire számított, vagy amit ígértek neki, akkor érdeklődése és elégedettsége nő, vagy ha weboldalról van szó, tovább marad, mert még többet akar felfedezni.

Ahhoz, hogy még több érdeklődőből az ügyfelünk legyen, fontos akár pszichológiai szempontból is végiggondolni, hogy a design, a szöveg és más lehetséges elemek hogyan hatnak egymásra; ezért a szövegíróknak és a designereknek kéz a kézben, párhuzamosan kell dolgozniuk.

A SEO optimalizált webhelyek nagyon pozitív élményt nyújtanak a felhasználónak, ami nagymértékben növelheti a konverziós arányt, a honlap pedig fellendítheti az eladást.

Különböztesd meg magad a többiektől, de közben olyan egyedi élményt is nyújts, amit szeretnek az emberek, és ami a legfontosabb, segít nekik eljutni oda, ahová az általad megalkotott termékkel el akarnak jutni.

Összefoglalás

A jó design sokkal több összetevőből áll, mint hogy csak egy gyönyörű megoldást adjunk. A hasznosat ötvözi az esztétikával, és közvetlenül arra ösztönzi az embereket, hogy gondolkodjanak.

A design a fizikai és nem fizikai (digitális) valóságunkat is formálja. Gyakorlati alkalmazásokban kapcsolja össze az emberek számára a tudományt és a művészetet.

Olyan, mint a varázslat: megoldhat egy új problémát és az innovációt is támogatja, ami egy technológiai és kulturális fejlődést jelent és a világot is előrébb viszi. Ennek eredményeként egyre összetettebb problémákra születhetnek megoldások az egyének javára, legyen szó akár egy szoftver felhasználójáról, aki még hatékonyabban szeretne valamit elvégezni, egy választ kereső honlaplátogatóról, vagy akár egy kórházi kezelésre váró betegről.

A design egyszerűen az innováció katalizátora. Az Egyesült Királyság Design Tanácsa szerint a jó design-ba történő befektetés akár 20-szorosára is növelheti az eladásokat. Már csak emiatt is érdemes pénzt költeni a UX/UI designra.

A jó designerek mindenféle tudományterületet ötvöznek. Tudják, hol kezdődik és hol ér véget egy projekt. Ismerik magát a folyamatot. Részt vesznek a kommunikációban, tisztában vannak a versenyhelyzettel és a költségekkel, és olyan megoldásokat fejlesztenek ki, amiket az emberek holnap használatba is vehetnek.

Oszd meg velünk véleményed

    Kérem írd be üzenetedet

    Kérem írd be email címed!

    Kérem írd be üzenetedet

    Küld

    Website-okat, mobil applikációkat és szoftvereket tervezünk, hogy segítsünk megvalósítani üzleti céljaidat!

    Csapatunk

    Kapcsolat

    Kedves Ergo,

    A nevem
    . Az email címem
    . Üzenetem:

    ajánlott
    cikkek

    Tudj meg többet a témáról

    Alza.hu UX Design szemmel: Vásárlás vagy Kihívás?

    2024. okt. 04. | 5 perc olvasás

    Egy gördülékeny vásárlás olyan, mint egy űrlény, aki fénysebességgel utazik. Gyors és hatékony. Az online vásárlás világában a felhasználói élmény (UX) kulcsfontosságú. A zökkenőmentes vásárlási folyamat...

    A készpénzes fizetés élménye – Váltsunk azonnal mindenben digitális fizetésre vagy inkább várjunk?

    2024. máj. 10. | 23 perc olvasás

    Ebben a cikkben azt vizsgáljuk, hogy a végfelhasználók milyen előnyöket társítanak a fizikai készpénz használatához. Szemügyre vesszük azokat a folyamatokat és élethelyzeteket, amikor a készpénz használatát...