Our blog

Erősödik a japán Fintech szektor

Amikor 2022 nyarán először beszéltem online Takeshi Kitoval, aki akkoriban a Japán Fintech Egyesület elnökhelyettese volt, éppen a Szingapúri Fintech Fesztiválra, illetve a Hongkongi Fintech Hétre való utazásait tervezte, nem sokkal azután, hogy Japán első alkalommal hatályon kívül helyzete a koronavírus-járvány során bevezetett utazási korlátozásokat. Feltételezem, hogy utazásai az Egyesület kapcsolatainak építése mellett tanulmányutakként is szolgáltak, mivel mindössze egy évvel később sikerrel szervezte meg az első Japán Fintech Fesztivált. Szervezőpartnere Pieter Franken volt, akiről hamarosan szintén hallani fognak. A Fintech Fesztivállal a szervezők a következőket kívánták szimbolizálni: „egyfajta napfelkeltét a pandémia utáni Fintech világban: a járványból és a gazdasági hanyatlásból

Mit és mit ne csináljunk ChatGPT-vel a UX designban

A digitális tervezés folyamatosan fejlődő világában a legújabb eszközök forradalmasítják a UX design megközelítését. Ezen eszközök közül kiemelkedik az OpenAI fejlesztett ChatGPT. De miért, és hogyan használhatjuk ki a képességeit a felhasználói interakciók javítására?   Mi a ChatGPT? A ChatGPT nem csak egy újabb chatbot. Az OpenAI széleskörű, mesterséges intelligencia területén tett kutatásainak terméke. Mint nagy nyelvi modell, óriási adatmennyiségen lett betanítva, lehetővé téve számára, hogy figyelemre méltó pontossággal megjósolja a soron következő szavakat egy szekvenciában. Utasításra koherens és kontextusba illő válaszokat alkot, melynek köszönhetően tömérdek területen, sokrétűen hasznosítható. A hagyományos, rögzített forgatókönyvekre támaszkodó chatbotoktól eltérően, a ChatGPT az extenzív

‘Atomic design’ módszertan a UX tervezésben – 7 dolog, amit tudnod kell

Az UX és UI designerek az ‘atomic design’ módszertant alkalmazzák a tervezés során elkövetett változtatások gyorsabb és egyszerűbb végrehajtása érdekében. Néha azonban hajlamosak vagyunk a dolgokat a népszerűségük miatt használni, és nem azért, mert valóban szükség van rájuk. Lássuk, mi is az az ‘atomic design’ valójában, kik profitálhatnak belőle, mik az előnyei és hátrányai, valamint mutatunk néhány gyakorlati tippet is.   1. Mit jelent az ‘atomic design’ Az ‘atomic design’ módszertan egy hatékony folyamat moduláris, újrafelhasználható és méretezhető design system-ek létrehozására. A Brad Frost által kidolgozott koncepció azon az elgondoláson alapul, hogy egy design a legkisebb részekre vagy „atomokra” bontható,

Horvátország – Az ébredés szakaszában

Az időzítés mindennél fontosabb a fintech, a bankszektor és a kriptovaluták gyorsan változó világában, és az idő néha ellenünk dolgozik. Az interjúkat a horvát piac vezető szereplőivel jóval e cikk megjelenése előtt kezdtük el készíteni, így bizonyos információk kissé elavultak. Például Horvátország immár az eurózónába tartozik, illetve néhány szereplő esetében megváltozott a munkahely vagy a feladatkör. Publikálásának elkerülhetetlen késedelmei ellenére ez a cikk egy olyan, kis és dinamikus országról nyújt pillanatfelvételt, amely gyors ütemben keresi a helyét a szélesebb európai fintech környezetben. Ennélfogva úgy véljük, hogy remek kiindulási alapot ad a Horvátországban a közelmúltban történt események, illetve a folyamat lehetséges

Készíts user personát egyszerűen sablonunk segítségével!

A marketinges nagynénje látta az applikáció terveit és egy fantasztikus, korszakalkotó ötlete támadt. / “Nagyon tetszenek a jelmezes kiskutyák, úgyhogy szerintem megjelenhetnének valahogy a logóban.” / “Ha majd látom, tudni fogom, hogy mit szeretnék.“ A szakmánkban gyakran előfordulnak olyan helyzetek, amikor a designerek hasonló visszajelzéseket és projekt briefeket kapnak (természetesen ez nem érvényes a csodás ügyfeleinkre). A személyes vélemények és a problémamegoldással kapcsolatos egymástól eltérő gondolatok komolyan veszélyeztethetik egy projekt sikerességét. A célközönség megértése és az ügyfelek iránti empátia, azaz hogy megismerjük a nehézségeiket, igényeiket és viselkedésüket, cégtulajdonosként és marketingesként óriási hatással van a hatékony problémamegoldásra. A user persona (használják

„Helyesen cselekszünk” – Ukrán Fintech

Csakhogy kétség se férjen hozzá, az Ukrán Fintech Szövetség elnöke egy fekete kapucnis pulóvert visel, amelynek elején hatalmas fehér felirat szerepel: I’M UKRAINIAN (UKRÁN VAGYOK). Rostyslav Dyuk büszke hazájára, és arra, hogy a több mint egy éve tartó háború hatalmas küzdelmei ellenére civil szervezete remekül teljesít. Az egyesület 2018-ban alakult, és jelenlegi küldetése a Kutatás (Research), az Érdekérvényesítés (Advocate), az Együttműködés (Collaborate) és az Oktatás (Educate), amiről a továbbiakban még szót ejtünk. Mindenekelőtt azonban egy kis háttérinformáció az Ukrajnában működő Fintech-ről, pontosabban a bankszektorról, mivel 2014 előtt nem sok minden történt a Fintech területén. A Nemzeti Bank ekkor döntött úgy,

Hogyan használhatjuk a színpszichológiát a UX designban marketing és branding célok elérésére

A színek kulcsszerepet játszanak mindennapi életünkben, illetve abban, ahogyan a világot érzékeljük. Ezt előnyünkre fordíthatjuk a brand kialakítása, a termékmarketing vagy akár egy adott szolgáltatást létrehozása során is. Ezen folyamatok hatékony megvalósításának előfeltétele azonban a mögöttes működés ismerete.   Mi a színpszichológia? Képzeljünk el egy papagájt a vadonban, ahogy színes tollazatával párt keres magának, vagy megpróbálja elijeszteni az esetleges ragadozókat. A papagáj erőteljes, élénk színei komplex üzeneteket közvetítenek, és meghatározó szerepet játszanak a túlélésben. Hasonlóan a humán pszichológiában, különböző színek különböző érzelmeket válthatnak ki, alakíthatják a meglátást és befolyásolhatják a viselkedést. Tudatos színhasználattal a design és marketing terén, erőteljes brand

Együttműködés UX ügynökséggel: Melyik UX design csapatot válasszuk? – 3. rész

Miért érdemes UX ügynökséggel dolgozni? Vannak olyan társaságok, amelyek kezdettől fogva együtt dolgoznak egy UX ügynökséggel. Mások csak később fordulnak hozzájuk, és vannak olyanok is, amelyek egyáltalán nem próbálják ki ezt a lehetőséget. Amint azt a szabadúszókkal és házon belüli csapatokkal való együttműködésről szóló korábbi cikkeinkben leírtuk, a UX területén nincs egyetlen, mindenki számára üdvözítő megoldás. Az ügynökségek akkor lehetnek megfelelők számodra, ha UX munkaterhelésed kiszámíthatatlan, vagy ha olyan megoldáson dolgozol, amelyhez valóban a legjobb emberek kellenek. Ebben a cikkben azt vizsgáljuk, milyen előnyei és hátrányai vannak annak, ha UX ügynökséget veszel igénybe sztárterméked tervezéséhez.   A UX ügynökségekkel való

Mik azok a mikroszolgáltatások, és milyen előnyökkel járnak a UX-tervezés terén?

Ha digitális szolgáltatásodat a mikroszolgáltatás-stratégia figyelembe vételével tervezed meg, biztosíthatod, hogy terméked könnyen kezelhető, hibatűrő, gyorsan javítható és frissíthető, valamint skálázható legyen, illetve a személyre szabott UX révén kielégítő felhasználói élményt nyújtson. Mindez igaz, de csakis akkor, ha mindezt megfelelő időben teszed, illetve, ha a környezet támogatja az említett alkalmazást.   A mikroszolgáltatások célja Mik is pontosan a mikroszolgáltatások? A mikroszolgáltatások olyan kisebb, független funkciók, amelyek egymás mellett működnek, API-kon (alkalmazásprogramozási interfész, API) keresztül kommunikálnak egymással, és együtt alkotják a teljes terméket vagy szolgáltatást. Az elmúlt években a mikroszolgáltatások egyre népszerűbbé váltak. Számos nagy technológiai vállalat, például az Amazon, az

Együttműködés házon belüli csapattal: Melyik UX design csapatot válasszuk? – 2. rész

Miért érdemes házon belüli csapatot létrehozni? Előfordulhat, hogy üzleti pályafutásod egy bizonyos pontján ráébredsz, hogy túl sokat költesz a UX-re, vagy egyszerűen csak észreveszed, hogy a UX kulcsfontosságú kompetencia a csapatod számára Ekkor dönthetsz úgy, hogy cégen belül tartod  ezt a szakértelmet. Miért is ne? Hiszen így olcsóbb. A csapattagok elkötelezettebbek, és minden egyes centet, amit rájuk költesz, a saját üzletedbe fekteted be. Brüsszeltől Budapestig vannak olyan banki ügyfeleink, akik a fenti utat választják. Néhány évvel ezelőtt még egyetlen szakértőjük sem volt, mára pedig erős csapatuk van. Az egész dolog ahhoz hasonlít, mintha inkább jelzálogot fizetnél a lakásodra, ami a