Szolgáljuk az üzleti célokat

Termékek tervezése, áttervezése során nagyon gyakran lehet azzal találkozni, hogy az üzleti szempontokat képviselők már egy kész koncepciónak a megvalósításával bízzák meg a felhasználói élmény kialakításáért és a digitális felületek megtervezéséért felelős ergonómiai szakembereket. Ez a megközelítés azonban több szempontból sem szolgálja megfelelően az üzlet hatékony építését.
Ha merev, kiforrott üzleti koncepciót akarunk megterveztetni, akkor igen valószínű, hogy a ezek nem úgy fognak célba találni a felhasználóknál, ahogy szeretnénk. Hiába akarunk egy funkciót vagy szolgáltatást eladni, ha az nem vagy nem pont úgy szükséges a felhasználóknak. Vegyük sorra hát, hogy miért előnyös az üzleti értékek megvalósítása szempontjából, ha ergonómia szakértők minél korábban bevonódnak a termék, weboldal, alkalmazás tervezésébe, áttervezésébe:

  • Az ergonómiai szakértők mivel jól ismerik a felhasználók igényeit, rá tudnak mutatni tervezett funkciók feleslegességére, ugyanakkor tudnak új, olyan funkciókat is javasolni, amelyekre az üzlet képviselői sosem gondoltak volna. Így vagy bizonyos felhasználói igényeket hatékonyabban elégítenek majd ki, vagy bizonyos már tervezett funkciók használatát vonzóbbá, könnyebbé tehetik.
  • Az ergonómia szakértők gyakran jóval nagyobb rálátással rendelkeznek a fejlesztői, keresőoptimalizálási és design szempontokra, mint az üzleti szempontok képviselői, viszont a fejlesztőknél és designereknél könnyebben tudják a marketingesek, üzletemberek nyelvére fordítani ezeket a szempontokat, hogy utána az üzlet képviselői számolni tudjanak ezekkel.
  • A tervek korai felvázolása, felskiccelése az ergonómiai szakértők által inspiratívan segítheti az üzleti szempontok átgondolásában is a marketingeseket.
  • Az együttdolgozás során az ergonómiai szakemberek magukévá tudják tenni az üzleti célokat. Azokra nem úgy fognak tekinteni, mint kellemetlen megkötöttségekre, amelyektől a felhasználókat meg kell szabadítani, hanem olyan felületeket fognak tervezni, amelyek ezeket a célokat hatékonyan szolgálják.
  • Mivel a marketingesek megértik és átlátják az ergonómusok elképzeléseit az együttdolgozás során az adott feladattal kapcsolatban, sokkal nagyobb bizalommal fognak viszonyulni a később megszületendő tervekhez. Gyanakvásuk, bizalmatlanságuk jóval alacsonyabb lesz, nem fognak azon aggódni, hogy vajon az ergonómiai szakértők túlzott barátai lesznek a felhasználóknak, és az üzleti érdekek kiszolgálását teljes mértékben alárendelik majd a felhasználók boldoggá tételének.

Oszd meg velünk véleményed

    Kérem írd be üzenetedet

    Kérem írd be email címed!

    Kérem írd be üzenetedet

    Küld

    Website-okat, mobil applikációkat és szoftvereket tervezünk, hogy segítsünk megvalósítani üzleti céljaidat!

    Csapatunk

    Kapcsolat

    Kedves Ergo,

    A nevem
    . Az email címem
    . Üzenetem:

    ajánlott
    cikkek

    Tudj meg többet a témáról

    Van jövője a banki interface-eknek? Elmondom miért nincs.

    2021. ápr. 27. | 12 perc olvasás

    Talán elsőre kicsit furcsán hangozhat a blogbejegyzés címe, mert „bombasztikus” hatást akar kelteni. Persze egy rutinos olvasó tudhatja, hogy lesz valami csűrcsavar, amivel kihozom, hogy habár nincs, ...

    A koronavírus-járvány hatása
    a UX-iparra

    2021. febr. 16. | 24 perc olvasás

    A koronavírus-járvány mélyreható változásokat eredményezett abban, ahogy az emberek világszerte érintkeznek és dolgoznak. Vajon ezek a változások állandóak, vagy pusztán átmenetiek? Nagyon sokan kényszerültek...