Legózz, tervezz, bankolj!

A legózás jövőbeni lehetőségeiről.
2018. április 19-én, A Startup Safary keretében az Ergomániánál is tartottunk előadásokat. A „Legózz, tervezz, bankolj!” című workshopunk egyik résztvevőjével beszélgettünk.
A Startup Safary Budapest 2018 konferencián előadókként (is) részt vettünk, ez alkalommal két előadással. Ezek közül az egyiket Dr. Rung András, az Ergománia CEO-ja tartotta „Blockchain interfaces that match users’ needs” címmel tartotta, a másodikat – ami inkább workshopnak minősíthető – Eizenberger Máté, cégünk projekt- és csapatmenedzsere tartotta.
Ez utóbbiról kérdeztük egyik kedves vendégünket, Zimay Zoét. Zoé matematikából szerzett diplomát, érdeklődése az IT és az adatelemzés felé irányította. Jelenleg a Morgan&Stanleynél dolgozik mint szoftverfejlesztő, pillanatnyilag főként adatvizualizációval foglalkozik, emellett középiskolában matematikát is oktat.
Mit tudtál az Ergomániáról, mielőtt a workshopra érkeztél?
Nem sokat, csak annyit, hogy UX designnal foglalkoztok. Viszont a Lego Serious Play már régóta érdekel, emiatt jöttem el a workshopra is. Hogy a legós banki vonatkozás hogy fog kinézni, nem volt sok ötletem.
Mesélj egy kicsit a workshopon szerzett tapasztalataidról!
Meglepő volt számomra, hogy amikor valamilyen negatív banki tapasztalatunkról kellett beszélni, és az a banki ügyfél szempontjából vetett fel problémákat, én voltam az egyedüli, aki a bankot belülről kritizálta. Engem a bankban mint ügyfél nem sok dolog frusztrált, valószínűleg, mert nincs olyan sok interakcióm velük.
Annak ellenére, hogy te mindenki másétól eltérő nézőpontot képviseltél, meg tudtad értetni magad a többi résztvevővel?
Igen, a végén össze kellett építenünk a legóinkból az összes szempontot. Volt, ami több helyen is feljött mint lehetséges megoldás, ilyen volt például a mobilbank.
Milyen lehetőségeket látsz a legó efféle felhasználásában?
A legóval nagyon sok mindent lehet csinálni. Például a tanításban is rengeteg mindent el lehet vele magyarázni.
Jelenleg is használsz legót tanításhoz?
Igen, van egy Activities csomagom, azt szoktam bevinni az órákra, néha nem árt beiktatni egy legózós órát, így például már elértem, hogy az órát szeressék a diákok, ha a matekot még nem is szeretik feltétlenül.
Miben segíthet a legó a tanítványaidnak?
Fejleszti a térlátást, a logikát, segít átlátni a problémákat, a gondolkodásmódot is alakítja. A legónak vannak kifejezetten oktatásra szánt csomagjai, de ezek nagyon drágák, másrészt pedig a magyar tanterv is nehezíti a legó tantermi használatát. Ugyanakkor csomó kézzelfogható dolog van a matekban, amit a legóval nagyon jól lehet modellezni, például a kombinatorikát.
Hogy látod, céges környezetben is lehetne alkalmazni a legót?
Persze. Az egyik menedzser szobájában például mindig van egy kis csomag legó, sokszor látni az előző meetingen létrehozott darabokat.
Visszatérve a UX-hez, hogy látod, milyen szerepe van a termékfejlesztésben?
Korábban a Prezinél dolgoztam, ott minden héten volt UX-es meeting, illetve törekedtek rá, hogy a nem UX szakemberek és részt vegyenek ilyen témájú (például design thinking) továbbképzésen, előadásokon, emiatt van rálátásom a UX szerepére is. Általánosságban viszont sokszor van, hogy a UX tervezés a folyamat végére marad. Mi is volt, hogy úgy ugrottunk bele a fejlesztésbe, hogy csináltuk, ahogy mi gondoltuk, a design részével pedig nem nagyon foglalkozott senki. A Preziben viszont csomó felhasználói tesztet csináltunk, és ezek nagyon tanulságosak voltak a mi számunkra is, sokszor a számunkra nagyon logikusnak tűnő lépések okoztak a felhasználóknak fejtörést.
Mi az összbenyomásod a workshopról?
Tetszett, ahogyan lebonyolítottátok, a téma, a helyszín, igazából minden.
Köszönöm, hogy eljöttél hozzánk!

Oszd meg velünk véleményed

    Kérem írd be üzenetedet

    Kérem írd be email címed!

    Kérem írd be üzenetedet

    Küld

    Website-okat, mobil applikációkat és szoftvereket tervezünk, hogy segítsünk megvalósítani üzleti céljaidat!

    Csapatunk

    Kapcsolat

    Kedves Ergo,

    A nevem
    . Az email címem
    . Üzenetem:

    ajánlott
    cikkek

    Tudj meg többet a témáról

    ‘Atomic design’ módszertan a UX tervezésben – 7 dolog, amit tudnod kell

    2023. nov. 02. | 14 perc olvasás

    Az UX és UI designerek az ‘atomic design’ módszertant alkalmazzák a tervezés során elkövetett változtatások gyorsabb és egyszerűbb végrehajtása érdekében. Néha azonban hajlamosak vagyunk a dolgokat a ...

    Együttműködés UX szabadúszókkal:  Melyik UX design csapatot válasszuk? – 1. rész

    2023. ápr. 11. | 21 perc olvasás

    Ezért érdemes UX szabadúszókkal dolgozni Ha időnként digitális projekteket vezetsz, előbb-utóbb be kell ismerned, hogy szükséged van néhány UX-szakemberre. Az is lehet, hogy már nagyon régóta tisztában...