Hogyan égessük közönségünk tudatába magunk?

Ha előadást tartunk, akkor egyik leggyakoribb célunk az, hogy emlékezzenek ránk. Megkeressenek minket kérdésekkel, üzlettel, ajánlatokkal. Ennek egyik legfontosabb kompense, hogy előadásunk kiváló legyen. Ez evidens, sokan, sokféleképpen tárgyalták, erről nem is akarok szólni.
Két dolog azonban ezen túl is tudja segíteni sikerességünket. Egyrészt, hogy nevünk és esetleg cégünk neve mennyire égetődik be az emberek tudatába. Ennek triviális eszköze, hogy előadásunk elején szerepel a nevünk, cégnevünk és előadásunk végén is elérhetőségünkkel találkoznak. Elérhetőségünk megadásánál fontos, hogy lehetővé tegyünk kétféle megkeresési módot.
Az azonnali megkeresésre azoknak az embereknek van szüksége, akiknek valami projekt, üzlet már a fejében van. Ők egy telefonszámot, email címet vagy web urlt akarnak látni. Vannak azonban olyan emberek, akiknek csak szimpatikusak vagyunk, és nem tudják mire leszünk jók egyszer. Őket a telefonszám, email nem érdekli, a web viszont igen. Nekik azonban érdekes lehet blogunk, linkedin, facebook profilunk. Velük minél hamarabb intenzív kapcsolatba kell lépnünk, mert ha csak megkapják a telefonszámunkat, még ha le is jegyzik, akkor is 2 hét múlva fogalmuk sem lesz arról, hogy kik vagyunk. Erre nyújthat megoldást a qr kód alkalmazása, amit online is nagyon könnyen létrehozhatunk. Ne bízzuk azonban magunkat a véletlenre, írjuk is ki a legfontosabb elérhetőségeket. Még mindig sok ember van, aki inkább leírja tollal vagy bepötyögi a telefonjába kapcsolati adatainkat.
A kezdő és záró oldal azonban kevés lehet. Nagyon sok ember úgy ülhet előadásunkon, hogy jött egy rendezvényre, aminek pontos programját nem ismeri, esetleg késve ült be és fogalma sincs, hogy kik vagyunk. Hallgat minket, érdekesnek tűnünk, és elfelejt minket. Az előadás záró oldalának tanulmányozásában és elérhetőségeink leírásában pedig zavaró lehet, hogy mi magunk véletlen kitakarjuk azt, vagy az illető inkább a kérdésekre és válaszokra figyel, majd amikor épp leírná kapcsolati adatainkat, akkor már lekerül a képernyőről az utolsó elérhetőségeinket tartalmazó oldalunk.
Ennek a problémának a kezelésére lehet hasznos, hogy minden egyes diánkon látszik a nevünk, cégcímünk és legfontosabb kapcsolati pontunk. Én évről évre lehagyom ezeket diáimról, mert egyszerűen csúnyának tartom őket szerepeltetni. Azonban fel kellett ismernem, hogy a rövid távú memóriánkból úgy kerül át valami a hosszútávúba, hogy ha sokszor megismételjük, így ha nevünk és elérhetőségünk többször is felvillan, akkor mire eljutunk az előadás végére, addigra mindenki tudni fogja kik is vagyunk. Még a legizgalmasabb előadás alatt is vannak üresjáratok, ilyenkor elkalandozik a tekintet, ezért ezek alkalmas pillanatok arra, hogy elérhetőségeinket feljegyezzék.
A másik megoldás, amivel növelhetjük ismertségünket, hogy gondosan választjuk meg mikor adunk elő egy több előadást is tartalmazó rendezvényen, ha erre van módunk. Általánosságban elmondható, hogy a széleken lévő eseményekre emlékeznek a legjobban az emberek: kezdéskor, záráskor, szünet előtt, szünet után. Kezdéskor sokan még nincsenek jelen, záráskor pedig már fáradtabbak az emberek, türelmetlenebbek. Ha egy egyszekciós rendezvényen szerepelünk, akkor célszerű a végén előadni, mert az még nem fárasztja le annyira a nézőket, és kérdésszekciónk rögtön a kötetlen beszélgetésbe torkollik spontán. Ha vannak a rendezvényen szünetek, akkor az első szekció végén célszerű lennünk, mert akkor már mindenki itt van, de senki sem fáradt. Előadásunk egy szünetbe torkollik és ha vannak további szünetek, akkor mint ismert előadó networkölhetünk, nem pedig mint a szürke közönség tagja. Figyeljünk erre is, sokkal nagyobb jelentősége van, semmint gondolnánk.

4 hozzászólás

Oszd meg velünk véleményed

Mind a 4 hozzászólás mutatása

Kérem írd be üzenetedet

Kérem írd be email címed!

Kérem írd be üzenetedet

Küld

Website-okat, mobil applikációkat és szoftvereket tervezünk, hogy segítsünk megvalósítani üzleti céljaidat!

Csapatunk

Kapcsolat

Kedves Ergo,

A nevem
. Az email címem
. Üzenetem:

ajánlott
cikkek

Tudj meg többet a témáról

Van jövője a banki interface-eknek? Elmondom miért nincs.

2021. ápr. 27. | 12 perc olvasás

Talán elsőre kicsit furcsán hangozhat a blogbejegyzés címe, mert „bombasztikus” hatást akar kelteni. Persze egy rutinos olvasó tudhatja, hogy lesz valami csűrcsavar, amivel kihozom, hogy habár nincs, ...

A koronavírus-járvány hatása
a UX-iparra

2021. febr. 16. | 24 perc olvasás

A koronavírus-járvány mélyreható változásokat eredményezett abban, ahogy az emberek világszerte érintkeznek és dolgoznak. Vajon ezek a változások állandóak, vagy pusztán átmenetiek? Nagyon sokan kényszerültek...