BBC ötletes és modern

Az ergonómus sem morgó medve, habár sokszor annak tűnhet, hisz annyi ügyetlen alkalmazás van a világban, hogy az ember csukott szemmel is tudna kritizálni élete végéig. Hogy ezt a téves, bár nem alaptalan képzetet némileg megváltoztassam a BBC nyitóoldalát mutatom be használhatósági szempontból, mivel jó példának tartom arra, hogy miképp lehet friss szemléletű, de praktikus oldalt létrehozni, úgy hogy közben még a design is elismerésre méltó legyen.

A BBC oldalán az első benyomás kifejezetten kellemes. Friss, 2009-es designt látunk. Persze gondolhatnánk, hogy sok pénzből könnyű szép oldalt csinálni. Ha megnézzük azonban az azonos fajsúlyú versenyzőket pl. a ccn.com-ot vagy a lemonde.fr-t, akkor rögtön látjuk, hogy ezeket megjelenésben még némelyik magyar hírportál is leveri, nemhogy az elegáns BBC.
A BBC feladata a leckét
Felvetődhet a kérdés is, hogy egyáltalán miért beszélek én designról, amikor ez egy ergonómiai blog. Mint azt már Miyazaki Junnál írt Google-s vendégbejegyzésemben leírtam a design bizalmat erősít és toleránsabbá tesz minket az ergonómiai ügyetlenségekkel szemben.
Az első örömteli pillanatok után azonban rögtön észreveszünk valami szokatlant, ami enyhe rossz érzést kelt bennünk. Hol van a hírportálokon megszokott vízszintes menüsor? Hol van a külpolitika? Hol vannak a kulturális rovatok?
Nos a BBC-ről eltüntették a megszokott rovatok menüjeit. Van valami menüszerűség fent, de az másra való. A menük helyett tematikus blokkok vannak az oldalon, amelyeket szabadon rendezhetünk. Átpakolgathatjuk, szerkeszthetjük őket, és ki is dobhatjuk azt a témát, amit nem szeretünk.
Nem volt ez elhamarkodott lépés? Sokan úgy értelmezik az ergonómiát, hogy ami jó, bevált az ne birizgáljuk. Nem a legjobb a vízszintes rovatsor, de ismerik, használják. Nos, ha egy teljesen ismeretlen oldalról lenne szó, akkor azt mondhatnánk, hogy ez valóban elkapkodott döntés volt. Az emberek ránéznek, nem értik, és már mennek is tovább.
A BBC-nél azonban jól mérték fel az oldal erejét. Egy átlagos BBC olvasó szereti a BBC-t, és bízik benne, ezért egy kicsit több időt fog szánni a megismerésre. Másrészt, habár a megoldás elég merész és a hírportáloknál nem megszokott, azért lehet látni erre példát nagy oldalaknák, így az iGoogle is ezt a sémát viszi tovább.
Az oldal filozófiája igen egyszerű lett így: Nem tudjuk mit szeretsz, pakolj minden úgy oda, ahova neked jó. Mi megőrizzük, ehhez regisztrálnod se kell (huh…).
A mozgatás valóban egyszerűen működik, nem lehet elrontani. Egy kereszt jellegű ikon jelenik meg, amivel bármit bárhova áthúzhatok. Egyedül a Top news story nem piszkálhatom. Még az egyes tömbökön belül is átrendezhetek tartalmakat, például a gazdaságban előrébb hozom a tőzsdeindexeket, mint a híreket.
Az eltávolítás is meglehetősen egyszerű. Elég a x-re kattintanunk és egy pop up ablakban megerősíteni szándékunkat. A BBC a részletekben jól alkalmazza az ezer éves sablonokat (Figyeljük meg, hogy még az egészen apró részletek is milyen igényesek egy ilyen átlagos pop-up figyelmeztetésnél is!).
Leszedem a sport rovatot
Talán a címfeliratot össze lehetne vonni az első sorral, hogy hatékonyabb legyen és ezt a címkézésnek megadni:
Are you sure?
You are about to remove the sport section from this page.
(Biztos vagy benne? Arra készülsz, hogy eltávolítsd az oldalról a sport rovatot.)
Jobb és tömörebb lenne:
Biztos vagy benne, hogy törölni szeretnéd a sport rovatot?
Az viszont nagyon , hogy megmondják, hogy hogyan lehet visszaállítani, ha később mégis akarjuk az adott rovatot. Egyedül még az szépséghiba, hogy ezen a képen szerepel egy Set your location (Állítsd be földrajzi helyed) gomb, ami nálam legalábbis nem látszik az oldalon.
Ha az editre (szerkesztés) kattintunk, akkor ott helyben pop up felbukkanása nélkül szabhatjuk szájízünk szerint az adott rovatot. Praktikus és ízléses. Gyorsan elintézzünk, majd olvashatunk tovább. A folyamat nem csak tiszta, hanem gyors is.
Egyszerű szerkesztés
Jó a nyíllal való rovatlecsukás, plusszal pedig hozzáadhatunk több cikket. Egyértelműen és tisztán használnak egyértelmű ikonokat, bevett eszközöket megint.
Megnyugtató a Reset homepage is a jobb felső sarokban. Kellőképpen feltünő és tudjuk, hogy nyugodtan vandálkodhatunk semmit nem tudunk teljesen elrontani. Ezzel a BBC az egyik legfontosabb tervezési alapelvet a safe explorationt (biztonságos barangolás) elégíti ki.
Új tartalmakat az add more to this page (adj még az oldalhoz) gombra kattintva tudunk hozzáadni. A felület, egyszerű, kellemes, egyértelmű. Talán egyedül a weird & wonderful (furcsa és szép) megértése nehéz kontextus nélkül.
A felső részben az óra és a dátum meglehetősen felesleges, de mivel igényesen és ártalmatlanul van megoldva, ez se zavar. Igaz, a keresést kilökték a megszokott helyéről, de mivel jól látható és elég közel maradt ez se baj.

Elmozgatott keresés

Az én BBC-m

6 hozzászólás

Oszd meg velünk véleményed

Mind a 6 hozzászólás mutatása

Kérem írd be üzenetedet

Kérem írd be email címed!

Kérem írd be üzenetedet

Küld

Website-okat, mobil applikációkat és szoftvereket tervezünk, hogy segítsünk megvalósítani üzleti céljaidat!

Csapatunk

Kapcsolat

Kedves Ergo,

A nevem
. Az email címem
. Üzenetem:

ajánlott
cikkek

Tudj meg többet a témáról

Készíts user personát egyszerűen sablonunk segítségével!

2023. aug. 03. | 11 perc olvasás

A marketinges nagynénje látta az applikáció terveit és egy fantasztikus, korszakalkotó ötlete támadt. / “Nagyon tetszenek a jelmezes kiskutyák, úgyhogy szerintem megjelenhetnének valahogy a logóban.” / “...

Hogyan használhatjuk a színpszichológiát a UX designban marketing és branding célok elérésére

2023. jún. 20. | 14 perc olvasás

A színek kulcsszerepet játszanak mindennapi életünkben, illetve abban, ahogyan a világot érzékeljük. Ezt előnyünkre fordíthatjuk a brand kialakítása, a termékmarketing vagy akár egy adott szolgáltatást...